Míg a táncot ropják a színpadon, a bográcsokban rotyog az igazi magyar gulyás, a szeptember 6. és 8. közötti fesztiválon.
A gulyásnak számtalan variációja ismert, Szolnok két évtizedes hagyományőrző fesztiválján az alföldi marhagulyás csipetkével dívik, ahogyan a pásztorok készítették. Ennek jellegzetessége, hogy az alapvető hozzávalók (marhahús, vöröshagyma, fokhagyma, víz, fűszerek) egyszerre és hidegen kerülnek bele a bográcsba, és a hús megpuhulása után jön hozzá még krumpli és a csipetke.
A Tiszaligetben megrendezett fesztiválnak erős a közösségkovácsoló ereje: baráti és munkahelyi társaságok, hagyományőrző csapatok mérik össze gulyásfőző tudásukat. Az eredményhirdetésig népzenei és néptáncbemutatók, a Kárpát-medence magyar lakta területeiről érkező népművészek és külföldi díszvendégek műsora szórakoztatja a közönséget. Az Óperenciás Birodalomban ezalatt mesemondók, bábcsoportok, hangszerkészítők, kézműves foglalkoztatók várják gyereket.
3 hely, amit látni kell a környéken
RepTár: Kelet-Európában egyedülálló, nemzetközileg is jegyzett katonai repülőgép-gyűjtemény, ahol a nyugdíjazott és restaurált gépek mellett megannyi interaktív eszköz kínál szórakozást.
Bagolyvár Vadaspark: Gyönyörű erdei miliőben, testközelből figyelhetjük meg az Alföld vadfajainak, házi- és háziasított állatainak viselkedését. Ideális család program a Tisza és a Zagyva folyó találkozásánál.
Macimúzeum, Rákóczifalva: Több ezer játékmackó a világ minden tájáról.Van köztük 100 éves, történelmi öltözékbe vagy nemzeti viseletbe bújtatottat maci is.
Infó: magyargulyas.hu, szolnoktourinform.hu
A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója: