Jelentősen nőtt 2022-ben a SZÉP-kártya-forgalom

Szerző: | 2023.01.14 | Hírek

Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya-forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték – tájékoztattak a kártyakibocsátók.

Tavaly a K&H SZÉP-kártya forgalma meghaladta a 28 milliárd forintot, ami minden eddigi eredményt túlszárnyal; az előző évben, 2021-ben 27,7 milliárd forint volt a forgalom. A növekedésben az élelmiszer-vásárlási lehetőség, az alszámlák közötti átjárhatóság, illetve az elfogadóhelyek és a kártyabirtokosok számának folyamatos bővülése is szerepet játszott a kártyakibocsátó tájékoztatása szerint.

A K&H SZÉP-kártya-elfogadóhelyek száma mára országosan meghaladja a 39 ezret, a főkártyabirtokosok száma pedig átlépte a 276 ezret.

Tavaly a vendéglátás alszámláról történt a legtöbb költés, 60,4 százalék, míg a szállás alszámláról a felhasználás 30,3 százaléka, a szabadidő alszámláról pedig 9,3 százaléka.

Az, hogy a jövőben technikailag sem lesznek alszámlák, még kényelmesebbé teszi a kártyabirtokosok számára az egyenlegük felhasználását, ugyanis már nem kell arról nyilatkozni, hogy a juttatási keretet milyen arányban szeretnék megosztani a három alszámla között. A K&H SZÉP-kártyák esetében sikeresen megtörtént az alszámlák eltörlése, a rendszer két óra alatt átállt az új, egy alszámlás működésre. Az elfogadóhelyeken található kártyaterminálokon várhatóan átmenetileg még kell alszámlát választani, ebben az esetben a szállás alszámlát kell megjelölni a fizetés előtt – tájékoztattak.

A bank emlékeztet: a keretösszegek felhasználásának ösztönzése miatt a kormány bevezetett egy egyszeri díjat, ami a 2022. október 15-ig feltöltött és 2023. május 31-ig fel nem használt juttatásokra fizetendő. A 2022. október 15. után jóváírt összegek pedig már csak egy évig használhatók fel, ennek lejártát követően egyszeri 15 százalékos díjterhelést kell alkalmaznia a kibocsátóknak.

Az OTP azt közölte, hogy tavaly 325 milliárd forintot költöttek el az ügyfeleik a SZÉP-kártyáikról, ez 6 százalékkal magasabb a 2021-es évhez képest. Ugyanebben az időszakban a munkáltatók 300 milliárd forintot utaltak dolgozóik OTP SZÉP-kártyáira, ez majdnem pontosan megegyezik az előző évivel.

Közlésük szerint tavaly is a vendéglátás alszámla forgalma volt a legmagasabb (201 milliárd forint), ezt követte a szálláshely (95 milliárd forint), majd a szabadidő zseb (29 milliárd forint). 2021-hez képest a szálláshely zseb aránya valamelyest nőtt, míg a másik kettőé csökkent 2022-ben.

Megjegyezték, hogy 2021 áprilisa óta átjárhatóak a SZÉP-kártya alszámlái, vagyis az összes elfogadóhelyen mindhárom zsebből lehet fizetni, ezt a számadatok értékelésekor érdemes figyelembe venni.

Élelmiszer-vásárlásra a rendelkezésre álló 5 hónapos időszakban – 2022. február 1-től július 1-ig – 35 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok. Ebben az időszakban a költés közel egynegyede élelmiszerboltban történt, az egész éves költésnek ez a 11 százaléka.

A SZÉP-kártya zsebeinek ez év eleji megszűnésével egyszerűbb és rugalmasabb lett a felhasználás, a kártyabirtokosok döntik el, hogy a több mint 55 ezer elfogadóhely közül hol költik el a rendelkezésre álló keretet. Ez a változás az OPT szerint növelheti a termék népszerűségét.

Az MKB Bank arról tájékoztatott, hogy  2021-hez képest 2022-ben a SZÉP-kártya befizetések és költések minimálisan, néhány százalékkal csökkentek, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a juttatás adóterhe a szochóval emelkedett. Konkrét adatokat ugyanakkor nem közölt a bank.

Hozzátették, hogy a február-júniusi elfogadási időszakban, amikor élelmiszert is lehetett vásárolni bármelyik alszámla terhére, a költések közel egynegyede a kimondottan élelmiszerre szerződött szolgáltatóknál realizálódott.
___________________________________
Forrás: MTI/turizmus.com
Fotó: kormany.hu