Jótékonysági főzés a Bocuse d’Or Akadémiával

Szerző: | 2017.12.13 | Bocuse d'Or, Hírek

A közmédia évek óta megrendezi a Jónak lenni jó! című karitatív kampányát, melynek lényege, hogy minden évben egy-egy hiteles szervezet munkáját segíti adományokkal és felajánlásokkal.Most a Bocuse d’Or Akadémia is részt vett az akcióban.

Idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kedvezményezett.

A műsorhoz kapcsolódva decemberben elindult a Jóság Hónapja is, amelyben a Bocuse d’Or Akadémia is részt vesz, és egy jócselekedettel segíti a Máltai Szeretetszolgálat munkáját, valamint az általa gondját viselt gyerekeket. Így december 12-én délelőtt egy igazi örömfőzésre került sor a Bocuse d’Or Akadémia tankonyháján. A kiváló hangulatú közös munkát olyan hazai séfkiválóságok dirigálták, mint Szulló Szabina, Széll Tamás, Sárközi Ákos, Wolf András, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos és Szabó Kevin, velük közösen főzhettek a Máltai Szeretetszolgálat iskolaalapítványa által fenntartott Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola vendéglátóipari tanulói.

Ahol máskor a legszigorúbb versenyek folynak, azaz a Bocuse d’Or versenykonyha boxaiban, most sosem látott laza hangulat kerekedett, és a gyerekek érdemi konyhai munkát végezhettek olyan séfekkel, akikre igazán felnéznek. Az örömfőzés eredményét aztán egy nagy és közös terített asztalnál fogyasztották el a gyerekek és a séfek.

A Bocuse d’Or Akadémia bízik benne, hogy lesz olyan tanuló, akit egy napon versenyezni is láthatunk ezekben a boxokban.