Jövő év elején, 2018. február 7-9. között várja a közép-kelet-európai szakembereket és döntéshozókat a Sirha Budapest, a szálloda- és vendéglátóipar, gasztronómia, élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, valamint csomagolóipar területéről.

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő kiállítás közeledtével egyre több információ kerül napvilágra a régió egyik legjelentősebb Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca szakkiállításáról. A rendezvény az elmúlt években dinamikus növekedést mutatott be, ennek köszönhetően 2018-ban két pavilonban várja a látogatókat. Folyamatosan növekszik továbbá a szakkiállításon résztvevő cégek száma is, melyek közül már több mint 100 vállalkozás jelezte részvételét közel 6.000 négyzetméternyi területen.

Aki szeretne hozzájuk csatlakozni, annak érdemes minél hamarabb beadni jelentkezését a rendezvényre, ugyanis 2017. október 15-ig ezt kedvezményesen tudja megtenni.

A szakkiállítás szakmai támogatását idéntől a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és a Magyar Pékszövetség is erősíti, az Enterprise Europe Network, PRIMOM Alapítvány B2B találkozója pedig számos találkozónak és üzletkötésnek biztosít helyszínt.

További információ a kiállításról és a jelentkezés feltételeiről a www.sirha-budapest.com oldalon található. A kiállítás szakmai partnere az Agrármarketing Centrum, kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiapartnere a Trade Magazin.