Ki lesz idén a Borászok Borásza?

Szerző: | 2021.04.07 | Hírek, Italsor

A Borászok Borásza kerek évfordulót ünnepel: az elismerést éppen 15 éve alapította Rókusfalvy Pál, tehát idén már a 15. Borászok Borászát választják meg.

A jelölésről – Kiből lehet egyáltalán Borászok Borásza? *** A díj pontos szabályai szerint a jelölés joga a korábbi évek győztesei, azaz a már Borászok Borászának választott legendák kezében van. (https://boraszokborasza.hu/hu/halhatatlanok). A díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Prónay Bence felkéri a Borászok Borászait, hogy állítsák össze saját jelöltlistájukat, amelyeket összesítve, a Borászok Borászai döntenek az esetleges holtversenyekről, és közös konszenzus alapján megalkotják az 50 legjobb Kárpát-medencei borász listáját, ők a díj jelöltjei, akiknek névsorát lejjebb közöljük.

A Borászok Borásza testületének tagjai egy különdíjra is, a Borászok Barátja elismerésre is jelölhetnek egy-egy olyan civil személyiséget, aki megítélésük szerint a legtöbbet tette a hazai bor, borkultúra érdekében.

A szavazásról *** A díj – annak elnevezésében is rejlő – egyediségét az adja, hogy a jelöltállítás után már kizárólag a jelöltek kezében van a döntés joga, az ötven legjobbnak választott borász döntheti el két forduló alatt egy-egy szavazatával, hogy ki lesz a végső győztes.  Az első fordulós szavazatok alapján egy öt fős döntő alakul ki, majd az ötvenek ismét szavaznak, amely alapján eldől, hogy az ötből ki lesz a Borászok Borásza.

Fontos megjegyezni, hogy a korábbi évek győzteseinek jelöltjeiből a Borászok Barátját is az ötvenek szavazatai alapján választják meg.

Jelen közlemény kiadásakor küldi ki a díjat gondozó alapítvány a voksolásra jogosult jelölteknek az elsőkörös szavazólapokat, amelyek beérkezése és összesítése után kialakul majd a döntő, és amelynek eredményéről természetesen közleményben (is) hivatalos tájékoztatást ad a kuratórium. A második fordulós szavazás eredményét, hogy ki lesz a 15. Borászok Borásza és ki nyeri a civil díjat, azt a Borászok Borásza Díjátadón hozzuk nyilvánosságra. Alább pedig tekintsük meg az esélyesek névsorait, akiknek ezúton is szívből gratulálunk!

A Borászok Borászai a Kárpát-medence 50 legjobb borásza közé választották az alábbiakat:

Árvay JánosTokaji borvidék
Balassa IstvánTokaji borvidék
Balla Géza Erdély és Partium
Bárdos SaroltaTokaji borvidék
Barta Károly Tokaji borvidék
Bock JózsefVillányi borvidék
Bodó Judit Tokaji borvidék
Bolyki JánosEgri borvidék
Bott FrigyesFelvidék
Bukolyi Marcell Egri borvidék
Csetvei Krisztina Móri borvidék
Dúzsi Tamás Szekszárdi borvidék
Eszterbauer JánosSzekszárdi borvidék
Franz Weninger Soproni borvidék
Frittmann JánosKunsági borvidék
Gál Tibor ifj. Egri borvidék
Gere Attila Villányi borvidék
Heimann Zoltán Szekszárdi borvidék
Homonna AttilaTokaj és Balatonfüred-Csopak
Horvát József RáspiSoproni borvidék
Ipacs Szabó IstvánVillányi borvidék
Karner GáborMátrai borvidék
Kiss Gábor Villányi borvidék
Konyári DánielBalatonboglári borvidék
Kovács TamásBalatonfüred-Csopaki borvidék
Laposa ZsófiaBadacsonyi borvidék
Légli Géza Balatonboglári borvidék
Liptai Zsolt Pannonhalmi borvidék
Losonci BálintMátrai borvidék
Luka EnikőSoproni borvidék
Malatinszky CsabaVillányi borvidék
Maurer Oszkár Délvidék
Mérész Sándor Etyek-Budai borvidék
Mészáros László Tokaji borvidék
Miklós Csabi Móri borvidék
Molnár Péter Tokaji borvidék
Nagy László Badacsonyi borvidék
Pálffy GyulaBalaton-felvidéki borvidék
Szabó Gyula Balaton-felvidéki borvidék
Szászi Endre Badacsonyi borvidék
Szecskő Tamás Mátrai borvidék
Szepsy István ifj. Tokaji borvidék
Szilágyi László Tokaji borvidék
Takler Ferenc Szekszárdi borvidék
Thummerer VilmosEgri borvidék
Tiffán EdeVillányi borvidék
Várszegi György Nagy-Somlói borvidék
Vesztergombi Ferenc Szekszárdi borvidék
Vida Péter Szekszárdi borvidék
Wille-Baumkauf MártaTokaji borvidék