A koronavírus az olasz vendéglátók szemszögéből

Szerző: | 2020.03.11 | Hírek

Európában Olaszország számít a koronavírus által leginkább fertőzött területnek, és az ország teljes területe karantén alá került. Az éttermek este hatig lehetnek nyitva, s a vendégeknek kötelező legalább egy méterre ülniük egymástól. Nálunk egyelőre nincs korlátozás a vendéglátás területén, de érzik-e a stigmát a hazai olasz éttermek? Mik a legnagyobb tévhitek, és milyen óvintézkedéseket érdemes megtenni minden vendéglátóhelyen – erről is beszélgettünk Gianni Annonival (Pomo d’Oro), Anikó és Fausto di Vora (Fausto’s Ristorante) pedig azt is felvetették, hogy akár az éttermek ideiglenes bezárására is szükség lehet az emberek védelmében.    

– Félnek a vendégek olasz étterembe menni Budapesten?

Gianni Annoni: Mi Magyarországon vagyunk olasz étterem, és leginkább hazai vendégeket szolgálunk ki, de az a mennyiségű olasz turista, akik még decemberben vagy januárban itt voltak, már hetek óta nincsenek, és most már nem is utazhatnak. Akik most Budapesten olaszul beszélnek, ők többségében már itt élnek, nem kell tőlük félni. Észrevettem, hogy egyesek engem is próbálnak kerülni, pedig nem is jártam Olaszországban idén. Álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, mi történik, mielőtt úgy kezeljük az olaszokat, mint akik régen a pestist terjesztették. Egyrészt az, ami olasz termék, nem fertőzött. Az élelmiszereken keresztül nem kerülhet ránk vírus, bár ezt gondolják sokan, de ez nem igaz. Nem szabad tényként kezelni mindenféle furcsa információt, amit olvasunk, és tiszteljük a másikat annyira, hogy aki köhög, vagy olaszul beszél, azt nem tekintjük leprásnak. Én azt gondolom, hogy az idős emberek vegyék fel a maszkot, akkor is, ha nem betegek, és figyeljenek magukra jobban, de mi, fiatalabbak, amíg megtehetjük és nincs kormányzati döntés bármilyen korlátozásról, addig ne kerüljük el az éttermeket. És nemcsak a magam nevében beszélek, ne bojkottáljuk semmilyen vendéglátóhelyet.

– Milyen óvintézkedéseket hoztatok meg a munkatársak és a vendégek védelmében?

Gianni Annoni: Mi is odafigyelünk még jobban a vendégekre és a munkatársainkra, kihelyeztünk fertőtlenítő krémeket, és próbálunk nagyobb távolságokat tartani az asztalok között. Érthető, hogy a tömegeseményeket másképp kezeljük, de az étterem nem egy tömeghelyszín, itt figyelnek a kiszolgálásra, a tisztaságra, és nincs olyan közeli kontaktus. Természetesen be kell tartani alapvető szabályokat és figyelmességeket, amikre már a nagymamáink is megtanítottak. Rendszeresen mossunk kezet, ha valaki köhög, a könyökébe köhögjön, használjunk kézfertőtlenítőt, és tegyük félre picit az olasz virtust, ne ölelgessük egymást, ne fogjunk kezet, elég, ha kacsintunk. Ha ezeket betartjuk, ugyanúgy járhatunk étterembe, mint eddig.

– Mennyire érzitek meg a forgalom visszaesését?

Gianni Annoni: Én azt látom, hogy a csak turizmusra épülő helyek nagyon megérzik ezt az időszakot, mi szerencsére számíthatunk a magyar vendégekre, nyitva vagyunk, működünk, és köszönjük, hogy jöttök! A cégek reagálnak inkább úgy, hogy lemondanak csoportos foglalásokat, rendezvényeket. Azt gondolom, nagyon kell most a szolidaritás a vendéglátásban, egymást segítve tudunk túljutni ezen a helyzeten. A mi csapatunk nagyon stabil ebben, a vendégektől pedig azt kérjük, ne álljanak le, menjenek éttermekbe, ameddig lehet.

A munkatársak és a vendégek védelmében tett óvintézkedésekről Giannihoz hasonlóan gondolkozik Anikó és Fausto di Vora, a Fausto’s Ristorante tulajdonosai. Ugyanakkor ők azt mondják, felelősségteljesebb volna egy hónapra itthon is bezárni az intézményeket és akár a vendéglátóhelyeket is. Mert étterembe menni ebben a helyzetben nem létszükséglet, és egy erős vállalkozás ki kell, hogy bírjon pár hét leállást.   

Az olaszországi korlátozások ismeretében érdemes lenne nálunk is hasonló intézkedéseket bevezetni a vendéglátásban?

Anikó és Fausto di Vora: „Látjuk az olaszországi helyzetet, és azt gondoljuk, ezt a vírust másképp nem lehet megállítani, mint hogy az emberek egy ideig otthon maradnak. Igazán az volna a felelősségteljes viselkedés, ha egy hónapig nem járnánk színházba, moziba, étterembe, mert akkor elkerülhetjük azt a tragédiát, ami ott történik, és megelőzhetjük, hogy összeomoljon a magyar egészségügy. Nem attól kell félni, hogy olasz étterembe menjünk, hiszen az alapanyagok nem fertőznek, hanem attól, mennyi ember van egy helyen. Mi is érezzük, hogy a turisták leálltak, és persze a magyarok közül is sokan végiggondolják, hogy hova nem muszáj elmenni mindenáron, és az étterem is ez a kategória. Mivel a forgalom így is visszaesett, el tudnánk fogadni egy olyan kollektív döntést, amely minden intézmény és vendéglátóhely időszakos leállását szorgalmazná, de itthon ettől messze vagyunk. Így mi is működtetjük az éttermet, de ez nem egy komfortos állapot. Nyitva tartani éppúgy sokba kerül, mint bezárni, mert kiszámíthatatlan a forgalom, és anyagi veszteség keletkezik így is, ráadásul viseljük a rizikót, hogy valakinek baja esik. Tehát a legjobb az volna, ha a szakma egységesen elhatározná a korlátozást, előtérbe helyezve a felelősségteljes gondolkodást, és munkaadói, valamint munkavállalói oldalról egyaránt vállalnánk ennek a felelősségét, amennyire lehetséges. Egy erős, egészséges cég ki kell, hogy bírjon egy hónapnyi bezárást.

– Milyen óvintézkedéseket hoztatok meg a munkatársak és a vendégek védelmében?

Anikó és Fausto di Vora: Természetesen minden óvintézkedést megteszünk a munkatársak és a vendégek védelmében, kihelyeztünk mindenhová kézfertőtlenítőket, és ha egy kicsit is köhög bármelyik alkalmazottunk, azonnal hazaküldjük. A vendégtérben pedig távolabb húztuk egymástól az asztalokat – mivel kevesebb a vendég, ezt most meg is tehetjük. Figyeljük az események alakulását, és amennyiben rosszabbodik a helyzet, elképzelhető, hogy korlátozni fogjuk a működésünket, a pár hetes teljes leállást sem tartjuk elképelhetetlennek.