Nemzetközi zsűri a Bocuse d’Oron

Szerző: | 2018.01.31 | Bocuse d'Or, Hírek

A Sirha Budapest második napján, február 8-án zajlik a Bocuse d’Or hazai döntője, ahol a hat versenyzőnek borjúszűz, csülök és velő felhasználásával kell a húsos tálat elkészíteniük, míg a vegetariánus fogáshoz gorgonzola, rizottó-rizs és fürjtojás a kötelező elem.

Két évvel ezelőtt Széll Tamás nagyon magasra tette a mércét, de a most döntőbe jutott versenyzők is nagyon elszántak, és közülük ketten is részt vettek már commis-ként a Bocuse d’Oron – mondta Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke.

A versenyzőknek ismét 5 óra 35 perc áll majd rendelkezésükre a fogások elkészítésére. Az alapanyagokat a METRO zöldségpiacáról szerezhetik be, lesznek azonban meglepetés hozzávalók is: egy zöldségről és egy fűszerről csak a verseny napján derül majd ki, hogy kötelező elemek.

Az első versenyző reggel 9-kor kezd, a tálalások délután 2-kor kezdődnek, és 3:25-ig tartanak, az ünnepélyes eredményhirdetés délután 5-kor lesz.

A konyhai és a kóstoló zsűriben ismét összesen 24 séf foglal majd helyet, köztük nemzetközileg elismert kiválóságok is. A zsűri elnöke Enrico Crippa lesz, aki majd Torinóban is elfoglalja az elnöki széket, Piazza Duomo nevű étterme három Michelin-csillagot tudhat magáénak. De itt lesz a svéd Henrik Norström is, aki 2001-ben az ezüst szobrot vihette haza a versenyről. Külön öröm, hogy a Visegrádi Négyek egy-egy képviselője is helyet foglal majd a zsűriben. Február közepén V4-ek hete lesz Magyarországon, többek között ezért is döntött úgy a Magyar Bocuse d’Or Akadémia, hogy meghív egy lengyel, egy cseh és egy szlovák séfet a zsűribe. Az ítészek között természetesen ott lesz Széll Tamás is, valamint Szulló Szabina és Sárközi Ákos is.

A nyertes séf-commis páros pedig június végén Torinóban képviselheti hazánkat a Bocuse d’Or európai selejtezőjén, amelyről már tudni lehet, hogy a borjúkaraj és a –mirigy, valamint a St Andrea rizs lesznek a kötelező hozzávalók.

 

 

A versenyzők:

Elek Richárd Debrecenben tanult, jelenleg a Fausto Ristorantéban dolgozik séfként. Van múltja a Bocuse d’Oron is, 2008-ban commis-ként, 2011-ben versenyzőként indult a magyar válogatón.

Garai Ádám ott volt az első magyar csapatban a Bocuse d’Or történetében, hiszen Széll Tamás commis-ja volt öt évvel ezelőtt Lyonban, ahol a 10. helyezést érték el. Ádám jelenleg az Olimpia étterem konyhafőnöke.

Haraszti Zsolt 2001-ben kezdte a pályát, jelenleg az Alabárdos étteremben dolgozik. Nem idegen tőle a versenyzés, részt vett már Hagyomány és Evolúció, és Czifray-versenykurzuson is.

Pohner Ádám sem újonc a Bocuse d’Oron. Molnár Gábor commis-jaként versenyzett három évvel ezelőtt a 13. helyet szerezték meg Lyonban, ő maga a 2016-os magyar döntőn második helyezést ért el. Jelenleg a balatonszemesi Kistücsök séfhelyettese.

Veres István a párizsi Gregoire Ferrandie iskolában tanult, majd dolgozott többek között a három Michelin-csillagos L’Arpege-ben, vagy Londonban, Gordon Ramsay Maze éttermében. Jelenleg a Babel séfje.

Volenter István nagyon kitartó Bocuse d’Or versenyző, 2016-ban harmadik lett a magyar döntőn. A versenyben a helyezés mellett a fejlődést tartja a legfontosabbnak. Jelenleg a 67 Étterem séfje.

Képünkön: a decemberi Bocuse d’Or selejtező egyik tányérja