Sorozatunkban a turizmus-vendéglátáshoz kötődő személyiségek hivatásukon keresztül mesélnek lakóhelyük kincseiről, és kedvenc hazai úti céljaikat is elárulják. Ifj. Szepsy Istvánnal, a mádi Szepsy Pincészet borászával beszélgettünk.
Melyik dűlőbe, dombtetőre megy ki legszívesebben Mád közelében?
Az évszaktól és a hangulatomtól is függ. Van néhány magaslati pont, ahonnan nem tudok elégszer körbenézni. Ilyen a Szent Tamás, vagy a legmagasabb dűlő, a Kővágó. Onnan a legfenségesebb a kilátás, ha ott vagyok, szinte úgy érzem, repülni tudnék. Más a hangulata az Urbán-dűlőnek, amikor a tőszomszédságában érik a cseresznye, és ez az Úrágyán is igaz. Gyerekkorom óta talán arra járok a leggyakrabban, amikor a kutyával sétálunk, tízből kilencszer az Úrágya felé indulunk. Az egyik völgyben van egy kedvenc diófánk is, mellette csobog a patak, páradús a levegő, ott szoktunk diózni a családdal, de ha munka közben arra van dolgunk, akkor is sokszor megállunk dióérés idején.
Van olyan hely, amelyikhez különösen kedves emléke fűződik?
A legkomolyabb boraink Mádról vannak, mégis, ha egy helyet kell megneveznem, a tarcali Nyulast választanám. Gyerekkoromban még lóval műveltük azt a területet, édesapám gyakran otthagyott a szőlőmunkásokkal. Eljátszottam a közelükben, és sokszor felkéredzkedtem az igásló hátára – majdnem terpeszben kellett ülnöm rajta. A Nyulasban más a táj, másfélék a madarak, onnan látni a Bodrogot. Minden részlet megmaradt bennem, és azóta sem múlt el a varázsa.
Ha nem Mádon, akkor Hegyalja melyik településén élne szívesen?
Elsősorban a diákéveim miatt, de majdnem mindig könnybe lábad a szemem, amikor visszamegyek Sárospatakra, ahol gimnazista voltam. Különleges a hangulata Rátkának és Hercegkútnak mint sváb településeknek, de szeretem Erdőbényét és Erdőhorvátit is, ahol a szőlészeti és erdészeti hagyományok találkoznak. Gyönyörű Tállya és Tolcsva épített öröksége, sokkal gazdagabb, mint Mádé. Úgy ahogy van, egész Hegyalját nagyon szeretem, de mádi vagyok, mádinak születtem, nem tudom ezt másképp elképzelni.
Melyik a leggazdagabb évszak Tokaj-Hegyalján?
Nekem az ősz adja a legtöbbet. Egyrészt az ősz itt a mai napig megmaradt ősznek, másrészt számunkra ez az alkotás időszaka. Ezt megelőzően egész évben úgy vagyunk, mint a versenyló a futam előtt. Szüret évente egyszer van, akkor tudjuk megmutatni, hogy az előző évhez képest fejlődtünk-e valamit. Ősszel sok olyan esemény történik, ami szakmailag fontos és kíváncsivá tesz, hiszen minden évjárat új és új, még sok megfejtetlen titokkal a bor körül.
Mit ajánlana annak a látogatónak, aki a helyi gasztronómiára kíváncsi?
A családunk egyik kedvence a hal, ami a Bodroghoz és a Tiszához köthető. Amikor csak lehet, halásztól vesszük a halat, de én is horgászom, bár csömört nem kapunk attól a haltól, amit fogok. A vadászszezonban nem tudok betelni a vadételekkel – itt, a Zemplénben többnyire nagyvadas területek vannak –, és imádom a vadon termő gombákat. Helyi kistermelők nagyon jó minőségű kecskét, bárányt, baromfit nevelnek, és több olyan vendéglő nyitott a környéken, ahol ezekből az alapanyagokból főzik a tájhoz köthető, egyszerű, szezonális ételeket. A száraz borok hegyaljai forradalmának köszönhetően ehhez egyre gazdagabb bor- és pezsgőválaszték társul, ami teljessé teszi a helyi gasztronómiai élményt.
IFJ. SZEPSY ISTVÁN KEDVENC ÚTI CÉLJAI
1. A Balaton a nagy kedvenc: itt mindig szívesen kirándulunk, és nagyon élvezzük, hogy mennyit fejlődött a gasztronómia a tó körül.
2. Szeretünk horgászni a lányaimmal, ezért ha az Alföldön járunk, mindig a Tisza vonalát követjük.
3. A három hazai borvidék, ahová a legszívesebben megyek: Eger, Badacsony és Etyek.
Fotó: Szepsy Pincészet/Nyulas-dűlő
___________________________________________
Szerző: Szerdahelyi Krisztina
Nyitókép: Szepsy Pincészet
________________________________________________________________________________________________________
A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány „Magyarország vár” című kiadványában jelent meg. A lap főtámogatója:
