Kevés jobb dolog van, mint egy hűvös, őszi nap végén nyakig merülni egy meleg vizes medencébe, és onnan bámulni a csillagokat. A felszálló pára puhán beburkol, és megajándékoz a végtelen érzésével. Különösen igaz ez, ha mindezt az Alföldön próbáljuk ki, ahol még a csillagok is fényesebben ragyognak.
Egy város, két fürdő
Tiszakécskét méltán nevezik a vizek városának, hiszen mindamellett, hogy körbeöleli a Tisza, két remek fürdővel is büszkélkedhet. Az egyik a Barack Gyógy- és Élményfürdő, ahol nyolc élménymedence, két gyógymedence, csúszdapark, szaunavilág teszi élménnyé a pihenést a család minden tagja számára.
A névadó barackfa köré épült fürdő mellett Tiszakécske másik nevezetessége a családias hangulatú Kerekdombi Termálfürdő. Ha a fürdőzés mellett a Tisza kanyarulatát is felfedeznék, ajánljuk a szombatonként közlekedő Tisza-parti kisvasutat.
Szegedi szépség
Szeged szemet gyönyörködtető török építészeti elemekkel díszített Anna Fürdője a 19. században épült két osztrák építész tervei alapján, akik korábbi törökországi utazásaik tapasztalatait szőtték bele az épületbe. Kezdetben tisztasági gőzfürdőként üzemelt, a város vezetősége csak 1926-ban döntött úgy, hogy kutat furat a fürdőhöz. A víz gyógyhatását felismerő Patzauer Dezső a lánya után adta neki az Anna nevet.
A létesítmény ma gyógyvizes medencékkel és remek szaunaszeánszokkal várja a látogatókat. Az itteni víz külsőleg mozgásszervi és légzőszervi betegségek gyógyítására, bőrbetegségek kezelésére, ivókúraként idült emésztőszervi problémák kiegészítő kezelésére alkalmas.
Ha fáj a válla
A mórahalmi fürdő névadója Szent Erzsébet, aki életét a szegények megsegítésének szentelte, halála után sírjánál csodás gyógyulások történtek. Ha csodákat nem is tesz a mórahalmi gyógyvíz, de jótékony hatással van a térd- és vállízületekre, eredményesen használják kopásos és gyulladásos gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati megbetegedések kezelésére is. A fürdő fedett gyermekfürdő része igazi élményt kínál az egész családnak.
Azoknak, akik elfáradtak a gyermekzsivajtól, a csendes wellness részt javasoljuk, ahol a szaunák mellett trópusi zuhany, szeparált pihenőhelyek és masszázssarok biztosítják a tökéletes ellazulást.
Ahol a csillagok a legfényesebbek
Azt mondják, a csillagok a pusztában ragyognak a legfényesebben. Ha ellátogatnak a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőbe, a pénteki vagy szombati éjszakai fürdőzés alkalmával meg is győződhetnek erről.
A fürdőben egész évben üzemel a szabadtéri körmedence, ahonnan az őszi estéken a termálvíz páráján keresztül bámulhatjuk a Tejutat. Ha pedig az őszi náthaszezont szeretnék megelőzni, töltsenek el egy kis időt a fürdő sókamrájában, ahol a parajdi só gyógyhatását élvezhetik!
________________________________
Szerző: Szegedi Andrea
________________________________________________________________________________________________________
A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány „Magyarország vár” című kiadványában jelent meg. A lap főtámogatója: