Megnyitotta Budapest első marokkói éttermét a Byblos tulajdonosa

Szerző: | 2023.11.14 | Hírek

Megnyitott a város első marokkói konyhája a belvárosban. A Jouri a Semmelweis utca 4. szám alatt található, nem messze a tulajdonos, Osama Kutaini másik éttermétől, a Byblostól.

Osama Kutaini a Byblos sikere után új éttermet nyitott Jouri néven. Bár a közel-keleti konyhából több kisebb-nagyobb, jobb és kevésbé autentikus egység is van Budapesten, az arab konyha marokkói ága azonban nincs képviselve, ilyen szinten és ekkora étlappal legalábbis biztosan nem.

A tulajdonos elmondta, hogy ez az egyik fő oka, hogy erre az országra esett a választásuk, mikor az új étterem koncepcióját kialakították: mint mondja, ő úgy ismeri a magyar vendégeket, mint akik nyitottak az új ízekre, a marokkói konyha erős alulreprezentáltsága miatt pedig biztos benne, hogy nemcsak az átutazók, de a helyiek is kíváncsiak lesznek a Jourira – nyilatkozta a We Love Budapestnek.

Az étlapot egyértelműen a marokkói konyha fogásai uralják: különféle tagine-ok és kuszkusz egytálételek közül választhatunk, de az előétel-szekcióban bőven találunk közel-keleti ihletésű darabokat is. Osama szerinte erre azért volt szükség, mert bár a marokkói konyha nagyon jó, tulajdonképpen húsos főételekből áll – sem a könnyed előételek, sem a friss saláták nem az erősségük. Az itallapon többek között signature-koktélok, illetve marokkói, francia és magyar borok közül is válogathatunk, napközben pedig ebédmenü várja az étterembe érkezőket.
_________________________________
Forrás: turizmus.com
Nyitókép: Jouri Budapest / Facebook