A november 22-én rendezett Hagyomány és Evolúció verseny zsűrijének döntése értelmében a csekély pontkülönbség miatt megosztott első helyet hirdettek.
Így Horváth Ákos (Lou Lou) és O’Shea Daniel (Alabárdos) végeztek az élen, a harmadik helyezett Bernát Dániel (Rézkakas) lett.
A Magyar Gasztronómiai Egyesület által szervezett Hagyomány és Evolúció döntő első három helyezettjéből (szóbeli megállapodás szerint ) kettő részt vehet a Bocuse d’Or 2016. február 18-ára kiírt magyarországi szelekcióján – feltéve, hogy részt akar venni, és megfelel a Bocuse d’Or feltételeinek. Ám az első három helyezett nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel.
A versenyzőknek a döntőn két ételt kellett készíteniük 7-7 adagban, összesen 4 óra 10 perc alatt, a két főelemből – az aranyszalagos beregi csirkéből és (szintén aranyszalag-várományos) akasztói pontyból.
A tányérok és a zsűri értékelése itt olvasható: http://www.gaultmillau.hu/buvos-szakacs/a-vi-hagyomany-es-evolucio-tanyerjai
A képen Molnár B. Tamás, Christian Meyer, Horváth Ákos, Daniel O’Shea, Walter Eselböck, Bernát Dániel (Fotó: Bakcsy Árpád).