Megújulva nyílt meg a Gellért terasza

Szerző: | 2015.06.22 | Céghírek, Hírek

Csaknem két tucatnyi fajta kézműves sör, dunai halak, disznótoros ételek, akusztikus zene és DJ egyaránt várják a Gellért Söröző & Brasserie vendégeit.

A történet szerint valamikor a húszas években Gundel Károly kezdte egy polgári  étteremmé fejleszteni, és terasszal bővíteni a Gellért Szálló addig saját konyhával nem rendelkező, nem is inkább a szállóvendégeket, hanem az arra járó turistákat, polgárokat kiszolgáló sörözőjét. Az egyre divatosabbá váló hely azonban nem kerülhette el a történelem viharait: a háborúban szétlőtt szálloda újjáépítéséhez verbuvált munkások itt eresztették ki egy sör és egy kevert mellett a fáradt gőzt, majd a nagyközönség számára is egyfajta talponállóként funkcionált, mígnem a 60-as években söröző lett belőle.

A nagy változást a 2015-ös év hozta, amikor megújult beltérrel és konyhával, élén egy kreatív és ambiciózus séffel, Frideczky Andrással egy új kor köszöntött be a Gellért Söröző & Brasserie életében.

A napfényes teraszon immár az évszaknak megfelelő, friss ételeket szolgálnak fel. A dunai halak és disznótoros ételek hozzák az igazi magyar vonalat, némi finom, hivalkodásmentes csavarral. Így előételnek – és természetesen a huszonkét (!) féle kézműves sör mellé – a klasszikus tapasok helyett itt lágy lecsókrémet ehetünk ropogós, húsos kolozsvári szalonnával vagy éppen csirkemájjal, kissé ecetes hagymával és puha kenyérrel. Ha pedig megágyaztunk a gyomrunkban, jöhet az omlós kecskegida, ínycsiklandozó hagymás burgonyagombóccal, de a halakra is érdemes odafigyelni: ropogósra sült, bőrös szürkeharcsa steak üdítően citrusos tarhonyával, friss reteksalátával vagy csuka laska gombával, kápia paprikával, és angolzeller krémmel képviselik a vízi vonalat. Az étlapon nem érdemes figyelmen kívül hagyni a toros oldalt sem, ahol a hagyományos „toros” ételek mellett megkóstolhatjuk a liba és a kecske kolbász markáns ízét is. A nyáresti sörözésekhez 22 órától GellértLITE néven sörkorcsolyák, kencék és szendvicsek is készülnek.

Öblítésre a népes kézműves sörkínálat mellett a hely saját, egyedi címkés söreit, a Giorgiót és a Gerardót ajánlja, mely Buda élén száll szembe a kézműves sörforradalom pesti oldalával.

A nemrég nyílt kiülős rész kiválóan alkalmas nyár délutáni beszélgetésekre a szálloda melletti fák jótékony árnyaival, és a Gellért-hegyre néző romantikus kilátással. Péntekenként a Rock Lívia Acoustic szolgáltatja a háttérzenét, míg szombatonként DJ keveri a fülünkbe valót.