Magyar Bor Nagydíj 2018 – íme a kiválasztottak.

A Magyar Borszakírók Köre harmadik alkalommal teszi közzé azoknak a magyar termelők által készített száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a „Super 12” listáját, amelyeket tagjai az elmúlt évi kóstolási tapasztalataik alapján a legjobbaknak ítéltek.

Kiválasztottak továbbá közülük egyet-egyet a Magyar Bor Nagydíj 2018 nyerteseiként, amelyek ezúttal az egri Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Egri Leányka Superior és a soproni Luka Enikő Pincészet 2015-ös Kékfrankos borai lettek.

Ennek a különleges versenynek a keretében a borszakírók először több fordulón át leadott szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a végül kialakuló 12-es listák borait a tagjaikból alakított két bizottság kétszer kóstolja eltérő sorrendben, illetve pontozza. A bírálatnak ezúttal a Kóstolom borbár adott helyt.

A „Super 12”  listákon ezúttal összesen 11 borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Eger (6), Tokaj (4) és Szekszárd (3).  Harmadszor, vagyis eddig minden évben rájuk került a Holdvölgy, a Kovács Nimród Borászat, Balla Géza, a St. Andrea és a Thummerer Pincészet egy-egy bora.

A két listán az alábbi fehér és vörös borok szerepelnek (ABC sorrendben):

Dobosi Pincészet Háromszög Olaszrizling 2016 (Balaton-felvidék)

Figula Pincészet Száka Olaszrizling 2015 (Balatonfüred-Csopak)

Gallay Kézműves Pince Nyékládháza Zenit 2015 (Bükk)

Holdvölgy Expression Tokaji Hárslevelű Becsek 2015  (Tokaj)

Káli Kövek Rajnai Rizling Szentantalfa 2016 (Balaton-felvidék)

Kovács Nimród Borászat Nagy-Eged Furmint 2015 (Eger)

Pajzos Pincészet Tokaji Hárslevelű 2015 (Tokaj)

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Barakonyi Furmint 2015 (Tokaj)

Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016 (Somló)

Tóth Ferenc Pincészet Egri Leányka Superior 2016 (Eger)

Szászi Birtok  Badacsonyi Rózsakő  2017 (Badacsony)

Szepsy Pincészet Úrágya Tokaji Furmint 2015 (Tokaj);

Balla Géza Sziklabor Feketeleányka & Cabernet Franc 2015 (Ménes)

Bock Pince Villányi Merlot Special Reserve 2013 (Villány)

Eszterbauer Borászat Nagyapám Kadarka 2017 (Szekszárd)

Gere Attila Pincészete Fekete Járdovány 2016 (Villány)

Janos von Beőthy Csobánc-hegy Petit Rhone 2013 (Badacsony)

Luka Pincészet Kékfrankos 2015 (Sopron)

Mészáros Borház Bodzási Kékfrankos Prémium 2015 (Szekszárd)

St. Andrea  Nagykadarka Nagy-Eged Grand Superior 2016  (Eger)

Stumpf Pincészet Nagy-Eged Öregtőkék Kékfrankos 2015 (Eger)

Schieber Pincészet Patina Cabernet Franc 2013 (Szekszárd)

Tóth Ferenc Pincészet Kékfrankos Superior Tornyos 2013 (Eger)

Thummerer Pincészet Egri Bikavér Grand Superior 2015 (Eger).