Mesterkurzus, svéd felkészítővel

Szerző: | 2016.02.03 | Események, Hírek

Májusban, a Bocuse d’Or versenyen Budapestre, Magyarországra és a magyar gasztronómiára figyel majd a világ, hiszen itt dől el, hogy a versenyen szereplő 20 európai nemzet közül melyik 11 ország séfje jut be a 2017-es lyoni világdöntőre.

A magyarok számára hátravan még február 18-án a hazai döntő, ahol hatan versengenek azért, hogy az európai versenyen képviseljék hazánkat. Felkészülésüket a svéd sztárséf, Tommy Myllymäki egy Budapesten tartott mesterkurzussal segítette.

Magyar alapanyagok az európai döntőn

Az európai verseny alapanyagai – a halétel elkészítéséül szolgáló kecsege és kaviárja, illetve a hústál alapanyaga, a gímszarvasborjú – magyarok lesznek.

A húsételeket gímszarvasborjúból, annak combjából és gerincéből kell megalkotniuk a versenyzőknek. 14 adag ételt kell készíteniük, melyből tízet tálon, négyet pedig tányérokon tálalnak majd.  A halételt a versenyzők dunai kecsegéből és annak kaviárjából készítik el, melyből 14 tányért kell összeállítaniuk úgy, hogy fele arányban zöldséget és gyümölcsöt használjanak fel.

A fogásokat a zsűri aszerint fogja értékelni, hogy a recept mennyire sajátos és eredeti, ugyanakkor az egyes országok hagyományainak is meg kell jelenniük az ízben, a tálalásban, a főzési technikában és a fűszerezésben.

A február 18-i magyar döntőn hatan versenyeznek majd az európai döntőbe jutásért. Közülük öten a tavaly december 13-i selejtezőről jutottak tovább: Pohner Ádám, Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo és Győrffy Árpád, valamint újra indul a Bocuse d’Or-on Széll Tamás, a 2013-as világdöntőn kiválóan szereplő séf is.

Ők már a Hungexpo FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) nemzetközi kiállításon rendezett hazai döntőn is az európai versenyre kihirdetett magyar alapanyagokból készíthetik el saját ételeiket, felidézve bennük a nemzeti hagyományokat, ugyanakkor egyedi ízt és látványt komponálva. Február 18-án a verseny reggel 9 órakor kezdődik a Hungexpón, az első tálalás  14 órakor, eredményhirdetés 17 órakor várható.

 

Svéd-magyar gasztronómiai együttműködés

A svéd-magyar kapcsolatfelvétel ötlete és a szorosabb gasztronómiai együttműködés az elmúlt néhány évben már megfogalmazódott, a Bocuse d’Or kapcsán pedig idén konkrét formát öltött. Svédország fővárosa, Stockholm adott ugyanis otthont a Bocuse d’Or Europe döntőjének 2014 májusában. A verseny fővédnöke, Károly Fülöp svéd királyi herceg ünnepélyesen ekkor jelentette be, hogy Stockholm Budapestnek adja át a stafétabotot a következő kontinentális döntő megrendezésére. Ez jelentette a párbeszéd kezdetét, inspirálta a közös gondolkodást és vezetett olyan közös projektekhez, mint a svéd mesterkurzus Budapesten. Az együttműködés fő partnere Svédország budapesti nagykövetsége.

A mesterkurzus fontos üzenete a svéd konyha filozófiája: az egyszerű jó ételek, a friss, tiszta és minőségi szezonális alapanyagok, az egészséges étkezés, a fenntartható, környezettudatos gazdálkodás és a skandináv országokra jellemző, a gasztronómiában is megmutatkozó etikus szemlélet. A klasszikus svéd ízek és hagyományok tisztelete párosult Svédországban a modern technológiával, a vállalkozó kedvű, nemzetközi ízekre nyitott, és tehetséges szakemberek közös víziójával, azzal a céllal, hogy Svédországot Európa legjobb kulináris nemzetévé tegyék.

 

Mesterkurzus Tommy Myllymäkivel

A budapesti mesterkurzus főszereplője Tommy Myllymäki, Svédország egyik legsikeresebb mesterszakácsa és commis séfje, Albin Edberg. Myllymäki karrierjében az első mérföldkő a 2007-es svéd „Év Szakácsa” díj elnyerése volt, melyet 2011-ben egy szédületes siker követett Lyonban a Bocuse-ezüstérem elnyerésével. Versenyszelleme megállíthatatlanná tette. A 2014-es Svédországban rendezett európai döntő megnyerése után, Lyonból tavaly újabb, ezúttal bronzéremmel tért haza. Számos kiemelkedő étterem és séf mellett dolgozott és saját TV-s főzőműsort is vezet. A versenyzéstől visszavonult, de nem kevésbé ambiciózus fiatalember jelenleg Jönköpingben a Sjön és Spira éttermeit vezeti és már következő projektjén dolgozik. Új éttermet nyit hamarosan Stockholm szívében, Djurgården szigeten. Ahogy nemes egyszerűséggel fogalmazott „a világ legjobb éttermét” akarja megnyitni a svéd fővárosban.