Mit kell kínálni a fiatal séfeknek?

Szerző: | 2019.09.03 | Hírek

A jól képzett séfek iránt minden korábbinál nagyobb a kereslet, miközben egyre kevesebb fiatal vesz részt a szakképzésben.

Változtathat ezen, ha jobban odafigyelnek a képzésre és javítanak a munkafeltételeken – többek között a korszerű konyhatechnológia alkalmazásával. A német szállodák és éttermek szövetsége (DEHOGA) nemrég nyilvánosságra hozta az ágazat negyedéves számait, amikből egy riasztó tendenciára is fény derült.

2018-ban az előző évhez képest 6 százalékkal kevesebb szerződést írtak alá séfnek tanuló fiatalokkal. A probléma nem csak Németországban érzékelhető: az Egyesült Királyságban becslések szerint 2022-re a jelenleginél háromszor több – 11 ezer – képzett séfre lenne szükség az igények kielégítéséhez. Indokolt egyre hangosabban kongatni a vészharangot.

Sok tanuló nem fejezi be a tanulmányait, vagy akkor hagyja el a pályát, amikor találkozik a szakma realitásaival. Az 1990-es évek elején születettek generációja nem akar kellemetlen körülmények között dolgozni. A fiatal tehetségeket azzal lehet megnyerni, ha azt érzik, hogy az első perctől kezdve támogatást és elismerést kapnak.

A modern konyhatechnológia elengedhetetlen a digitális bennszülöttek generációja számára, amelynek tagjai a internet és a mobilkommunikáció korszakában nőttek fel. A gyártók erre fel is vannak készülve.

A Rational például a SelfCookingCenterrel, a VarioCookingCenterrel és a ConnectedCookinggal pontosan olyan intelligens felszerelést kínál, amikkel a jövendő séfek szeretnek dolgozni.

Nem csoda, hiszen a kombi-párolóval lehetséges távolról, okostelefonnal elindítani és szemmel tartani a főzés folyamatát. „Az új technológiák lehetőséget teremtenek az optimalizációra és a takarékosságra. A mi felszerelésünkkel lehetséges például az éjszakai főzés, aminek köszönhetően napközben több idő marad, ki lehet próbálni új dolgokat, vagy előre lehet haladni egy másik területen” – mondja Szekeres Tibor, Rational magyarországi senior kereskedelmi igazgatója.

A fejlődés jó hívószó a fiatal tehetséges számára, és az is segít, ha részt vehetnek szakmai versenyeken. A tapasztalatszerzés, saját maguk menedzselésének elsajátítása, és eközben lehetőség kapcsolatba kerülni tapasztalat kollégákkal nemcsak a motivációt erősíti, hanem szakmai elismerést is jelent. (X)