Badacsony jellegzetes fajtájából a világon összesen negyven hektárnyi terem – elsősorban ebben a régióban. De valójában milyen az a kéknyelű, ami jól reprezentálja a borvidéket? Erre keresték a választ július elején badacsonyi borászok a káptalantóti Istvándy Birtokon rendezett első Kéknyelű Ízlelőn.

A nemzetközi trendek évek óta azt mutatják, hogy a borfogyasztók keresik az egyedi ízeket és a kuriózumnak számító autochton fajtákat. Badacsony és a kéknyelű együtt alkalmasak erre, ahhoz azonban, hogy a fajta jól reprezentálja a borvidéket, konszenzuson alapuló egységes stílust kell kialakítani. Ezzel az apropóval gyűltek össze az Istvándy Birtok szervezésében badacsonyi borászok és a sajtó képviselői, hogy együtt kóstolják a pincészetek kéknyelűit, és beszélgessenek a fajtáról.

A Horkai András (Central European Wine Institute) és Istvándy Gergő moderálásával zajló műhelymunka tulajdonképpen egyfajta origókóstoló volt: a borok értékelése aszerint történt, hogy melyik tétel közelíti meg leginkább az „ideális” kéknyelűt; másképpen fogalmazva: a résztvevők azokat a stílusjegyeket keresték, amelyek leginkább megjelenítik a fajta és a borvidék karakterét. A most indult párbeszéd hosszú távú célja pedig az, hogy egyértelmű kép alakuljon ki a fogyasztókban a badacsonyi kéknyelűről.

De mit is lehet tudni a fajtáról? A kéknyelű régi magyar fehérborszőlő, amely eredendően Badacsonyban és a Balaton-felvidéken honos; nevét kékes-vöröses színű levélnyeléről kapta. Nőivarú, szélporozta fajta, ezért a termékenyülés érdekében jellemzően budai zölddel vegyesen telepítik. Nem hoz nagy mennyiségű termést, de többnyire jó minőséget ad, ez a természetes hozamkorlátozás az oka, hogy a helybeli parasztok „úri szőlő” névvel illették, mivel a termesztésére csak úri passzióként tekintettek.

Ahogy a szakmai kóstolón zajló beszélgetésekből kiderült, a borászok szerint jó savgyűjtő képességű, visszafogott illatú, komolyabb beltartalmi értékekkel bíró fajtáról van szó, amelynek ízében szépen jönnek a fehér virágos, olykor kamillás, kicsit krétás, ásványos jegyek. Többen úgy vélekedtek, hogy a borvidéket képviselő „tüzes” jelleg jól áll neki, ami nem zárja ki, hogy egyes tételekben egy kevés maradékcukor is legyen. Jó évjáratban jól érlelhető fajta, éppen ezért konszenzus alakult ki abban is, hogy a reduktív és a hordós érlelésű kéknyelűnek egyaránt helye van Badacsonyban – ennek kapcsán felmerült, hogy akár kétféle origót is ki lehetne jelölni, a reduktív boroknak a klasszikus, az érlelteknek a prémium kategóriában. És ha már hordós érlelés: elhangzott, hogy inkább ászokhordóban érdemes tartani a kéknyelűt, és nem kis méretű újhordóban, hogy a fa ne telepedjen rá a természetesen finom aromákra.

Bár ez csak az első lépések egyike volt az egységes badacsonyi kéknyelű meghatározásában, a kóstoló végére mindenképpen tisztult a kép. A 28 mintából nyolc tíz fölötti origójelölést kapott a 31 résztvevőtől – ez már jelez egy irányt, ami felé érdemes továbblépni. Emellett a borászok segítségével hamarosan elkészül egy térkép is, amelyen a telepített ültetvények szerepelnek majd.

A Kéknyelű Ízlelő második felét már a szélesebb plénum is élvezhette: szintén az Istvándy Birtok adott otthont a piknikhangulatú szabadtéri kóstolónak, ahol a badacsonyi borászok legjobb száraz kéknyelűit lehetett kóstolni, egy kerekasztal-beszélgetésen pedig a közönség is megismerhette a délelőtti szakmai nap legfőbb tanulságait. Végül, aki akarta, Balatoni-panorámás naplementetúrával és kéknyelűre hangolt vacsorával zárhatta a programot.

Szerdahelyi Krisztina

Fotó: Papp Attila