NAV-osok tájékoztatták a vendéglátósokat

Szerző: | 2017.06.15 | Események, Hírek

Több, előzetesen feltett kérdésükre is választ kaptak a vendéglátósok a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága és a Magyar Vendéglátók Ipartestülete által rendezett nyílt napon, június 14-én.

A konzultációt azért kezdeményezte az MVI, mert általános tapasztalatuk, hogy a jogkövető vendéglátó vállalkozók nagyon sok kérdést többféleképpen értelmeznek – mondta el bevezetőjében Kovács László, az MVI elnöke.

A szakmai szervezet célja egyébként, hogy az együttműködésre hajlandó hatóságokkal közösen jól használható kézikönyvet állítsanak össze azon vendéglátósok számára, akiknek a vállalkozás működtetése mellett alig marad idejük arra, hogy minden jogszabályváltozást figyelemmel kísérjenek.

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója, Minya Mihály által moderált eseményre főleg az áfa témakörében érkeztek kérdések. A témában előadó Lambertus József, a NAV Központi Irányítási, Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály Pest Megyei Tájékoztatási Osztályának vezetője többek között a következőket mondta el:

Abban az esetben, ha egy irodaházban működő étterem nemcsak az ott dolgozók étkeztetését szolgálja, hanem kívülről is látogatható, viszont az étteremnek szerződése van a munkáltatóval a dolgozók ellátásáról, az ott folyó tevékenység munkahelyi étkeztetésnek minősül. Ellenben ha nincs ilyen szerződéses kapcsolat, akkor nem tekinthető munkahelyi étkeztetésnek.

A vendéglátóhelyen sűrítményből, szódával készült italok helyben készítettnek minősülnek.

Nem kell egyazon szolgáltatáson belül ételt és italt fogyasztani ahhoz, hogy a szolgáltatás a kedvezményes adókulcs alá tartozzon.

A catering szolgáltatás nem fér bele az éttermi szolgáltatás kategóriájába, azonban ha egy melegkonyhával rendelkező szálloda az ott készült ételt egy közeli helyen, pl. a szomszédos vadászházban szolgálja fel, akkor ez a szolgáltatás tekinthető éttermi szolgáltatásnak.

Ugyanígy a konyhán készült ételnek a szálloda bárjában történő felszolgálása is éttermi szolgáltatás.

A szobaszerviz is az, kivéve, ha a vendég csak italt kért. A minibárból történő fogyasztás azonban termékértékesítésnek számít.

Ha egy vendég tölcséres fagylaltot kér, az önmagában utalás arra, hogy elvitelre kéri, ami termékértékesítés. De ha egy család csak a gyerekeknek vesz tölcséres fagyit, a szülők azonban süteményt fogyasztanak helyben, miközben a gyerekek a fagyijukat is elfogyasztják, akkor már a fagyi is számíthat helyben fogyasztottnak.

Az előre megrendelt csoportos étkezés a vendéglátóhelyen belül – ha az egyéb feltételek is adottak – éttermi szolgáltatásnak minősül, erről itt írtunk bővebben.

Az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályokról és ellenőrzésekről tartott előadásában Lengyel Tibor, a Pest megyei igazgatóság Operatív Ellenőrzési Főosztályának vezetője egyebek mellett elmondta: a kassza tartalmának meg kell egyeznie a pénzmozgások bizonylatain szereplő összegekkel, ezért a borravaló vagy ne kerüljön be a kasszába, vagy ha igen, akkor pénzmozgás bizonylattal rögzítsük, az ezzel kapcsolatos NAV-állásfoglalást lásd itt. A hivatkozott rendeletben szereplő pénztároló eszköz akár egy fiók vagy egy pénztárca is lehet, a lényeg, hogy igazolhatóan csak a pénz tárolására szolgáljon.

Bakos Lajos, a Pest megyei igazgatóság III. Jövedéki Főosztályának vezetője főleg a 2017. július 1-jétől életbe lépő jövedéki szabályokat mutatta be.

Barta Beáta, a Pest megyei igazgatóság Operatív Ellenőrzési Főosztályának helyettes vezetője pedig a foglalkoztatók bejelentésével kapcsolatos szabályokról és az áruk eredetére vonatkozó adóhatósági ellenőrzés gyakorlatáról beszélt.

Az MVI vállalta, hogy a még esetlegesen felmerülő további kérdéseket eljuttatja a NAV-hoz.