Évjáratpremier a Société Budapestben, kiderült kik palackozhatnak 2018-ból HegyBort.

Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Société Budapestben lehetett először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozott Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthettünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet. Az évjáratpremier előtt került sor a HegyBor bírálatra is, így azt is megtudhattuk, hogy ki palackozhatja le 2018-ból a HegyBorát.

Sétálókóstoló keretén belül maguk a borokat készítő borászok mutatták be a BalatonBor legfrissebb évjáratát május 21-én a Société Budapestben.

A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei rendezvényen is lehetett a villányi összefogás eredményeként létrejött friss évjáratú REDyket kóstolni, valamint idén egy új, még talán kevésbé ismert közösségi bormárka is csatlakozott az eseményhez, a PH-Érték Pannonhalmáról.

“A régiós, illetve közösségi bormárkák továbbra is a hazai borpiac legizgalmasabb trendjét jelentik, aminek egyértelmű jele, hogy minden évben újabbal bővül ezek köre. Tavalyi premierünkön a villányi REDy mutatkozott be, idén a pannonhalmi PH érték is csatlakozott és ezeket is bemutatják a sétálókóstolón. A BalatonBorok közössége nagy örömmel és büszkeséggel működik együtt minden újabb borvidéki márkaközösséggel.” – mondta el Kardos Gábor előzetesen, a Balatoni KÖR alapítója, a BalatonBor egyik ötletgazdája.

A sajtótájékoztatón a BalatonBorral kapcsolatosan Dobosi Győző (Dobosi Pincészet) a generációváltásról és az erős szakmai közösség kialakulásáról beszélt, Tóth Balázs (BL YachtClub, Balatoni KÖR alelnöke) az összefogás erejét és a megvalósuló egész éves balatoni nyitvatartást hangsúlyozta. A közösségi bormárka támogatója és képviselője Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus az egységes közös stílus kialakulásáról emlékezett meg, valamint kiemelte, hogy a BalatonBor jó példa arra, hogy akár 3-4 év alatt is lehet komoly eredményeket elérni. Illés Tamás (PH-Érték, Pannonhalmi Apátsági Pincészet) szintén a generációváltásra hívta fel a figyelmet, valamint a pannonhalmi összefogás szerepét emelte ki. A sajtótájékoztatót Szakál Zoltán (REDy, Csányi Pincészet) zárta, aki a második évjáratába lépő REDy marketingben betöltött szerepéről beszélt.

A közösségi bormárkák mellett a rendezvényen kóstolhatóak voltak a régiós borpiramis következő szintjén álló HegyBorok is, illetve a május 21-e délelőtt lezajlott HegyBor kóstoló eredményeképpen az is kiderült, hogy ki palackozhatja le 2018-ból HegyBorát, amely a Balatoni borpiramis második lépcsőfoka.

A teljes lista:

Dobosi Pincészet
Dombi Pince
Gyukli Pince
Istvándy Pincészet
Kislaki
Kiss Pince
Laposa Birtok
Martinus Birtok
Skizo Badacsony
Söptei Pincészet
Szabó és Fia Borpince
Tagyon Birtok
Tánczos Pince
Zelna Borászat

A BalatonBorról a Vendéglátás Magazin júniusi számában Laposa Bencével is beszélgetünk majd!