Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal

Szerző: | 2022.11.07 | Hírek

November utolsó szombatján a Balaton-felvidék ékszerdobozának, a Nivegy-völgynek a borait és borászait ismerhetik meg az érdeklődők a szentantalfai Dobosi Birtokközpontban. A Nivegy-völgy öt falva – Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár és Balatoncsicsó –, valamint a szomszédos Zánka borászközössége nem a versengésben, inkább az egységben hisz. Az összefogás a hétköznapjaikra is jellemző, a közös borbemutató pedig erősíti a közös vízió kialakítását.

A Dobosi Birtokközpont, Fotó: Dobosi Birtokközpont

„A rendezvény célja, hogy a Veszprémben és vonzáskörzetében élőknek is elérhetővé tegyük az itt tartott programokat. Sokan épp azért nem keresik fel a környezetükben megtartott, de az otthonuktól kicsit messzebb eső boros rendezvényeket, mert azokat tömegközlekedéssel megközelíteni körülményes, a borfogyasztás miatt az autót nem preferálják, szállást viszont mégsem foglalnak, hiszen nem laknak messze. A mesterkurzussal és gasztronómiai programokkal tarkított, de a borokat a középpontba helyező napra ezért Veszprémből ingyenes buszjáratot indítunk.
Sok jó ötlet felmerül a borászokban év közben, amiket önerőből nem tudnak megvalósítani. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program segítségével viszont lehetőség van ezek életre hívására. Ezek a rendezvények segítenek a régió identitásának a kialakításában, és ez üzenet a helyi lakosoknak és az ide látogató turistáknak is” – mondta Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője.

Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője, Fotó: Dobosi Birtokközpont

A 2020 őszén a szőlőültetvények ölelésében megnyitott Dobosi Birtokközpont borfeldolgozó, borkóstoló helyiség, vendéglátóegység és szálláshely is egyben. A tulajdonosok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem szállodaként és nem étteremként üzemelnek, hanem egy olyan borászatként, ahol meg lehet szállni és ahol jókat lehet enni, de a lényeg mégiscsak a bor. Ez a hely ad otthont az egész napos boros rendezvénynek, amelyre jegyeket programelemenként és egyben is vásárolhatnak a vendégek.

Program – 2022. november 26.:
12.00 – 14.30: Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal + ebéd
15.00 – 18.00: Sétáló borkóstoló Nivegy-völgyi borokkal
18.30 – 20.30: Borvacsora

A menüsort kifejezetten erre az alkalomra készíti Klaus Deutschmann, a Dobosi Birtokközpont séfje, Fotó: Dobosi Birtokközpont

A program mesterkurzussal indul, amelyen a Nivegy-völgyi, olaszrizlingből készült, eredetvédett hegyborok és dűlőborok fognak nemzetközi viszonylatban megmérettetni. 5 helyi bort 5 nemzetközi példával fogunk összehasonlítani, és megnézzük, hogy mennyire állják meg a helyüket a boraink a külföldi összehasonlítás során. Ebben a kitekintésben Dr Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus lesz segítségünkre. A 10 boros kóstolóhoz egy kétfogásos gourmet ebéddel készülünk.
A délutáni sétáló kóstolókon vendégeink a Nivegy-völgyi borok teljes spektrumát megismerhetik. Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár, Balatoncsicsó és Zánka tizenhárom borásza személyesen mutatja be a borait, így kóstolás közben beszélgetni is lehet velük. A borok mellé helyi sajtkészítők ingyenes sajtkóstolóval is készülnek, így lehetőség lesz a helyben készült termékek kóstolására.
Az est zárásaként egy hamisítatlan Dobosi borvacsorával várják vendégeket. A négyfogásos ételsort kifejezetten erre az alkalomra készíti Klaus Deutschmann, a Dobosi Birtokközpont séfje, aki korábban több Michelin-csillagos étteremben is dolgozott, és a Balaton környéki gasztronómia egyik legfelkészültebb szakembere. A Dobosi borsor a régió zászlóshajó fajtájára, az olaszrizlingre épül, ezekkel alkot a séf izgalmas ízkombinációkat. A borokat a házigazda borászat képviseletében Dobosi Győző mutatja be.
(A programra ingyenes autóbuszjárat indul 11.15 és 14.15 időpontokban Veszprémből Szentantalfára, 18.00-kor és 20.30-kor pedig Szentantalfáról Veszprémbe.)

Az eseményen részt vevő borászatok:
• Brazsil Cseppek Borház
• Cseh Családi Pince
• Dobosi Birtokközpont
• Dombi Pince
• Gergely Borház
• Holló Pince
• Horváth Pince
• Kisspince Szentantalfán
• Lídia Borház
• Szabó és Fia Borpince
• Tagyon Birtok
• Tánczos Pince
• Végh Pince
(A kiállító borászok tekintetében a szervezők a változtatás jogát fenntartják.)

A rendezvény Facebook eseménye: bit.ly/nivegy-volgyi-kostolo
Jegyvásárlási lehetőség: bit.ly/bortura_jegyvasarlas