Céltudatosak, okosak, határozottak, kedvesek, energikusak, szépek, fáradhatatlanok. Lányok, feleségek, anyák, nővérek, nagymamák, barátok, szeretők. Nők, csak éppen borászok, akik a lelkük egy cseppjét is adják a borral.
„Gyengébb? Nem!” – áll a Corvina Könyvkiadónál októberben megjelent könyv címlapján. A 26 borásznőt bemutató kötet példányainak közel fele elkelt néhány hónap alatt.
„Femmes Vignes Rhone” – hirdeti a felirat a 2018-as VINISUD egyik standján Montpellierben. A fotókon borásznők mosolyognak kedvesen a pult mögött: válaszolnak az érdeklődő kérdésekre, és magától értetődő természetességgel töltik pohárba a borukat.
„Reinas de Copas” – a nemrég Spanyolországban kiadott könyv címe nagyjából annyit tesz: a borospoharak királynői. A szerző, Zoltán Nagy (erdélyi, magyar származású borszakújságíró) 50 spanyol borásznőt mutat be a kötetben, amely annyira népszerűvé vált néhány hét alatt, hogy már az angol kiadását készítik elő.
Vajon mi lehet az oka, hogy országhatároktól függetlenül többeknek jutott eszébe ugyanaz, szinte egyszerre? Van valami a levegőben, vagy „csak” annyi történt, hogy az eddig tipikusan férfiterritóriumként számon tartott ágazatban egyre több nő kerül az élvonalba, és eredményeiknek köszönhetően az egész női borásztársadalom reflektorfénybe került?
Női boros sikerek
Berecz Stephanie
Ma már fel sem kapjuk a fejünket, ha rangos nemzetközi borversenyről komoly trófeát hoz el egy-egy női kéz által készített bor, pedig korábban több mint húsz évig kellett várnunk, hogy először kapja meg nő Az Év Bortermelője kitüntető címet. A kimagasló szakmai munka elismerésére létrehozott díjat 1991-ben alapították, és első nőként Gálné Dignisz Éva vehette át 2013-ban. „Amikor 2008-ban először jelöltek, azt hittem, ez valami tévedés, és a következő évben már nem kapok jelölést. Nem örültem volna, ha ez a díj nem a munkám elismerése, hanem valamiféle rosszul értelmezett politikai korrektség következménye: annyi férfi után jöjjön végre egy nő is” – mondta a díjazott, aki egyébként eredetileg szőlésznek készült. Hogy mégis borász lett belőle, azt a felvételi szisztéma szokatlan részrehajlásának köszönhetjük. „Túl magas lett a felvételi pontszámom, elvettem volna a helyet a fiúk elől, ezért néhány jó eredményt elért lánnyal együtt engem is átirányítottak a tartósító karra. Akkor éreztem először, hogy van különbség férfi és nő között, nekik két ponttal kevesebb elég volt, hogy szőlészetet tanulhassanak” – mesélte nevetve Éva.
A 2007-ben alapított Borászok Borásza kitüntetés különlegessége, hogy maguk a borászok döntik el, kit tartanak abban az évben a cím viselésére méltónak. A jelöltlistán ötven név szerepel, közülük minden évben négy-öt nő, köztük visszatérően Bárdos Sarolta, Bodó Judit, Luka Enikő és Wille-Baumkauff Márta. Az elismerést 2014-ben Berecz Stephanie kapta meg. „Bár szerény körülmények között borászkodunk, igényesen dolgozunk. A technika segíthet a borkészítésben, de az nem elég” – nyilatkozta Stephanie a díj átvétele után. A francia borásznő egyébként eredetileg azért jött Magyarországra, mert ahogyan elmesélte, Franciaországban a borászatok többsége fenntartással kezelte a női munkavállalókat. „Attól tartottam, hogy majd bezárnak valami laborba, ezért is döntöttem úgy, hogy külföldre megyek szakmai gyakorlatra, hogy a visszatérésem után igazi borászati munkát végezhessek.” Az már a mi szerencsénk, hogy Stephanie Tokaj-Hegyalján alapított családot, így hát nálunk maradt, és férjével együtt készíti a Kikelet Pince elegáns borait.
Létezik női bor?
Bai Edit
„A borok mindig magukon viselik a borász érintését. A mi szakmánknak éppen az a lényege, hogy ugyanaz a szőlőfajta minden borász kezében egy kicsit mássá lényegül át. De nem az a fontos, hogy férfi vagy nő az alkotó, csak az számít, hogy a bor jó legyen” – fogalmazta meg a választ Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis tulajdonosa erre a gyakran feltett kérdésre. „A borok nem tűrik a gyenge kezet”. Ezt Csetvei Krisztina jelentette ki, akinek móri pincéje elég „vagányan csajos”, de a hordókban és az amforákban érlelődő borokról kevesen mondanák meg, hogy női kéz alkotta őket. Hogy a bor alkotás arról aligha szükséges meggyőzni a borszeretőket. Mi más is lehetne egy gyönyörködtetésre született, csodálatos, élő anyag? És ha meg kell alkotni, hát éppen a kreativitás és egyéni érzékenység vezérelte teremtő folyamat az, amely oly vonzóvá teszi ezt a szakmát, hogy miatta többen elhagyták választott foglalkozásukat. „Számomra a borkészítésben tényleg az alkotói folyamat a lényeg, az út a legizgalmasabb, amit bejárok” – mondja Ujvári Vivien, szekszárdi kollégája, Heimann Ágnes pedig így vall erről: „A pincében sokkal jobban érzem magam, mintha egy nagyvállalat irodájában üldögélnék. A borászkodás valóban nekem való, egyszerre van meg benne a kétkezi munka öröme és az alkotás izgalma.” Bai Edit, a Dereszla Pincészet főborásza kutató biológusi karrierjét áldozta fel a borkészítés oltárán, de cseppet sem bánja a váltást: „Kinyílt előttem egy másik világ. Csodáltam a szőlőt, mint növényt, megtanultam tisztelni a bort, és megértettem, hogy ha a folyamatot a szőlőtől kezdve vizsgáljuk, a bor valójában a növény és az ember közös alkotása.”
A borásznők és az élet
Debreczeni Mónika
„Az életem kész zsonglőrmutatvány, hiszen azt szeretném, hogy minden beleférjen: a család is, a munka is, a barátom is, a napsütés is, a természet is, az olvasás is, a barátok is. Nem könnyű mindenhol jelen lenni, nálam néha egy hét alatt annyi minden történik, mint máshol egy fél év alatt” – mondja Debreczeni Mónika, a Vylyan Pincészet tulajdonosa, mellesleg friss nagymama. Matolcsy Sára kényelmes amerikai otthonából költözött vissza Magyarországra, hogy segítse felnövekedni az épp csak cseperedő Etyeki Kúria Borgazdaságot. „A tizennyolcadik emeleten volt a munkahelyem, ahová előírás szerint tűsarkúban és kiskosztümben jártam, aztán egyszer csak itt találtam magam az etyeki szőlőhegyen. Mit mondjak? Leírhatatlan volt a kontraszt. Egészen új élet kezdődött számomra, mégis azt mondom, hogy soha semmilyen munkától nem kaptam annyi örömöt, mint a szőlőtől.” Pedig sokszor nem könnyű. Zsirai Kata egy családi tragédia miatt hagyott fel eredeti terveivel, s állt az édesapja által elindított, három borvidéken gazdálkodó Zsirai Pincészet élére: „Tudtam kezdettől, hogy nem lesz sétagalopp, de hogy ennyi munkával jár, arról fogalmam sem volt. Ha sejtettem volna, talán bele se kezdek, vagy rögtön az elején feladom. Örülök, hogy nem futamodtam meg, mert most szegényebb lenne az életem.”
Nők a szabadságról
Árvay Angelika
Nem futamodott meg egyikük sem. Teszik a dolgukat, gondoskodnak a családjukról, nevelik a gyerekeiket, miközben helytállnak a másik terepen is. Szinte mindegyikük bensőséges viszonyban van a szőlővel, az egyik nemcsak megmetszi, de meg is simogatja a tőkét, a másik szüretkor énekel az erjedő mustnak, szerelmetes üzeneteket hagy a hordókon, és várja türelmesen, hogy a bor, ez a hiú teremtmény megszülessen.
„Szabadok vagyunk, és nagyon szeretjük a munkánkat. Két hektárból nem egyszerű megélni, tudom, hogy mi soha nem leszünk gazdag emberek, soha nem veszünk új autót, és nem repülünk el valami drága helyre, viszont van Izlandon egy lovam. Minden attól függ, hogy honnan nézzük” – mondja Susann Hanauer, aki férjével együtt hazát cserélt, hogy a Villányi borvidéken portugiesert ültethessen.
Mondják, a föld bölccsé teszi az embert. Lehet, hogy így igaz. Mindenesetre az egyik legszebb életvezetési tanácsot Árvay Angelika adta: „Az a legfontosabb, hogy tudjunk hálásak lenni azért, amink van. Töprenghetünk azon, hogy mi lesz a jövőben, rágódhatunk azon, hogy mi volt a múltban, de ha nem figyelünk arra, ami most van, akkor elszalasztjuk a pillanatot. A jelen holnap múlt lesz. Most kell boldognak lenni.”
Az idézetek a Gyengébb? Nem! című könyvből valók.
A borásznőkkel március 8-án, a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben lehet találkozni, a Borsmenta Magazin szervezésében megvalósuló Gyengébb? – Nem! Nőnapi borkóstolón, ahol 30 pincészet 80 bora várja az érdeklődőket.
Szabó Edit
Fotók: Dancsecs Ferenc
