Olasz borok a parlamenti bizottság előtt

Szerző: | 2015.08.27 | Hírek, Italsor

Kötelező lesz a boros palack címkéjén megjelölni, hogy melyik országból származó és milyen arányú borral házasították a magyar terméket egy készülő rendelet-módosítás alapján – mondta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a parlament mezőgazdasági bizottságának szőlő-, bor-, pálinka albizottságának augusztus 27-i ülésén.

Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatója pedig arról számolt be, hogy a csaknem 50 ezer hektoliter zárolt olasz bor csak akkor kerülhet forgalomba, ha az olasz hatóság dokumentálni tudja eredetének nyomon követését.

Font Sándor, az albizottság elnöke elmondta: az olasz termelőtől 23-27 eurócentért vásárolják fel a borászatok a szőlő kilogrammját és az ebből készült bor literjét ugyanennyiért exportálják, jóllehet egy kilogramm szőlőből legfeljebb 0,75 liter bor készülhet. A helyzetre a magyarázat, hogy az exportra – így Magyarországra is – kerülő olasz bor 9 alkoholfokos, amit 14,5 mustfokú szőlőből lehet előállítani. Miután az olasz szőlők ennél jóval édesebbre érnek, így magasabb lesz a belőlük készült bor alkoholfoka is, a 9 alkoholfokos bor tehát higított termék.

Sümegi Zsombor, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa megbízott főtitkára arról számolt be, hogy tavaly július végéig 287 ezer hektoliter olasz bort importáltak az országba, az idén a mennyiség – ugyanebben az időszakban – viszont 157 ezer hektoliterre esett vissza. Ennek pedig az az oka, hogy Magyarországon kitört az olasz bor körüli botrány. A 157 ezer hektoliterből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 48 ezer hektolitert zárolt, a többire ugyanis már korábban forgalomba hozatali engedélyt adott.

Az albizottság második napirendi pontként azt tárgyalta, hogy milyen nehézséget okoz a szőlőtermelőknek az ekáer-számnak (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) a szállításhoz történő megkérése. Vadas Beatrix, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője beszámolt arról, hogy napokon belül megjelenik az a jogszabály-módosítás, amely kiveszi a kockázatos termékek köréből a szőlőt. Ekkortól a kisebb szállító járművekre már nem kell ekáer-számot kérni, illetve ha a vevő szállítja a szőlőt, akkor sem kell számot kérni.

(MTI)