Osztrák, cseh és magyar bajnokok a portugieser világtalálkozón

Szerző: | 2015.04.13 | Hírek

Harmadik alkalommal rendezte meg április 10-én és 11-én a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin kiadója, a VinOliva Kft. a Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt, amely a fajta egyetlen határokon átívelő megmérettetése.
A három év alatt megkétszereződött a résztvevő országok száma, csakúgy, mint a versenyt követő kóstolófesztiválra ellátogató borkedvelőké, így a sikerrel záró pécsi világtalálkozó szervezők már a folytatáson gondolkodnak. Jövőre is lesz verseny, lesz fesztivál, de addigra szeretnék időzíteni a portugieser történetét és jelenlegi helyzetét feltérképező könyv kiadását is.
Szinte minden borfajtának rendeznek versenyeket világszerte, Pécsett immár harmadik éve a Baranyában rendkívül elterjedt és közkedvelt portugieser (vagy régi nevén kékoportó) kapott nemzetközi versenyt.
Tavalyelőtt 4 országból 62 bort, tavaly 6 országból 72 tételt, míg az idén 8 országból 67 bort neveztek a versenyre. A borászok a megmérettetésre fiatal, 2014-es portugieserekkel; régebbi évjáratos portugieserekkel, valamint minimum 25%-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal is jelentkezhettek. Kosárka József borakadémikus elnökletével a 14 tagú, rangos nemzetközi zsűri munkájában szlovák, olasz, szlovén, horvát, szerb és magyar borbírák vettek részt.
A nem éppen a legkedvezőbb, vagy ahogy az egyik borász fogalmazott, az elég komplikált évjáratnak köszönhetően a frissebb évjáratú borok a szokásosnál talán kevesebb sikerrel szerepeltek, de a régebbi tételek között igazi gyöngyszemek is akadtak, ugyanakkor ebben az évben a házasítások is népesebb és erősebb mezőnyt alkottak. A legmagasabb pontszámmal értékelt aranyérmes borok kapták meg a bajnok címet mindhárom kategóriában, a díjakat Girán János, Pécs alpolgármestere és Győrffy Zoltán versenyigazgató adták át.
A borversenyen résztvevő hazai és külföldi szakemberek részt vehettek egy villányi tanulmánydélutánon, ahol Gere Tamás és Zsolt Pincészete szervezésében 12 villányi pincészet mutatta meg egy-egy régebbi évjárat portugieserét és egy aktuális cabernet franc borát. A két emblematikus villányi fajta elnyerte a bírák tetszését is, hiszen olyan különlegességek voltak köztük, mint 1996-os vagy 2003-as évjáratú oportók, de igazán kiváló, hamarosan már Villányi Franc néven forgalomba hozható borok is.
A közönségnap minden eddiginél népszerűbbnek bizonyult, 17 pincészet közel ötven tételét kóstolhatta meg a publikum, a pécsi Zsolnay Negyedbe erre a programra közel háromszázan látogattak el. A szervezők bíznak benne, hogy jövőre még több termelő, még több borral érkezik majd a versenyre és az azt követő kóstolófesztiválra is. Emellett elindítanak egy új projektet, a Portugieser du Monde neve alatt a következő évi, sorrendben negyedik nemzetközi megmérettetésre egy olyan könyvet szeretnének elkészíteni, amely a fajta történetét és jelenlegi legjobb termőhelyeit is bemutatja.

Eredmények:

Portugieser du Monde 2015 Champion a fiatal portugieserek kategóriában:
HARALD SCHACHL Blauer Portugieser 2014 (Thermenregion, Ausztria)

Portugieser du Monde 2015 Champion az évjáratos portugieserek kategóriában:
VIT SEDLAČEK Modrý Portugal 2012 (Moravia, Csehország)

Portugieser du Monde 2015 Champion a portugiesert tartalmazó házasítások kategóriában:
BOROSS CSALÁD PINCÉSZETE Villányi Remete Páros Cuvée 2012 (Villány, Magyarország)

Aranyérmet kaptak (abc sorrendben):
BOCK PINCE Porta Géza Selection 2012 (Villány, Magyarország)
GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE Oportone 2013 (Villány, Magyarország)
GÜNZER ZOLTÁN Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
GÜNZER ZOLTÁN Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
HARALD SCHACHL Granat Portugieser 2014 (Thermenregion, Ausztria)
HUMMEL PINCÉSZET Villányi Portugieser GELASSENHEIT 2012 (Villány, Magyarország)
MÓZSA VINCE PAKSI VINCÉSZET ’Jusztina’ Portugieser T 2013 (Tolna, Magyarország)
MÓZSA VINCE PAKSI VINCÉSZET ’Jusztina’ Portugieser H 2013 (Tolna, Magyarország)
RADIM STÁVEK Modrý Portugal 2012 (Moravia, Csehország)
SIMON PINCÉSZET Egri Portugieser 2013 Eger Magyarország
TERRA PARNA Modrý Portugal 2011 (Kis-Kárpátok, Szlovákia)
TIFFÁN IMRE Ó Cuvée 2009 (Villány, Magyarország)
TIFFÁN’S PINCÉSZET A Régimódi 2013 (Villány, Magyarország)
VINEAS TENKES Momentum 2014 (Villány, Magyarország)

Ezüstérmet kaptak (abc sorrendben):
AGANCSOS PINCÉSZET Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
AGANCSOS PINCÉSZET Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
ARNOLD PINCE Gyöngy-vér 2014 (Villány, Magyarország)
BATTHÁNY PINCE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
BOROSS CSALÁD PINCÉSZETE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
CSÁNYI PINCÉSZET Teleki Villányi Cuvée 2013 (Villány, Magyarország)
CSÁNYI PINCÉSZET Teleki Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
JEKL PINCE Villányi Portugieser Szelekció 2013 (Villány, Magyarország)
JEKL PINCE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
KVASSAY PINCÉSZET Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
KZ METLIKA Modra Portugalka 2014 (Bela Krajina, Szlovénia)
KZ METLIKA Modra Portugalka 2013 (Bela Krajina, Szlovénia)
LELOVITS TAMÁS Villányi Portugieser 2014 2014 (Villány, Magyarország)
LÉVAI-ÖKRÖS PINCE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
LÉVAI-ÖKRÖS PINCE Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
LINBRUNN PINCÉSZET Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
MAČKOV PODRUM Portugizer 2014 (Szerémség, Szerbia)
MLADINA POY Extra Sec (Plešivica, Horvátország)
MOKOS Pince Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
MÜLLER JÁNOS Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
PATRIA KOBYLI A.S. Modrý Portugal Late Harvest 2013 (Moravia, Csehország)
PATRIA KOBYLI A.S. Modrý Portugal Selection 2011 (Moravia, Csehország)
POLGÁR PINCE Rubin Cuvée 2014 (Villány, Magyarország)
POLGÁR PINCE Rubin Cuvée 2013 (Villány, Magyarország)
POLGÁR PINCE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
PRUS Modra Portugalka 2014 (Bela Krajina, Szlovénia)
SCHIESZL BORHÁZ Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
SIMON PINCÉSZET Simon Portugieser 2013 (Eger, Magyarország)
SPIEGEL ZSOLT Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
SZABÓ ZOLTÁN Cuvée 2014 (Pécs, Magyarország)
SZEMES PINCE Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
SZEMES PINCE Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
TERRA PARNA Modrý Portugal Klaret 2014 (Kis-Kárpátok, Szlovákia)
TERRA PARNA Modrý Portugal 2013 (Kis-Kárpátok, Szlovákia)
TIFFÁN IMRE Villányi Portugieser 2014 2014 (Villány, Magyarország)
TIFFÁN IMRE Villányi Portugieser Újbor 2014 2014 (Villány, Magyarország)
TIFFÁN’S PINCÉSZET Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
VINARIJA KIŠ Portugizer 2013 (Szerémség, Szerbia)
VINATUS Villányi Portugieser 2012 (Villány, Magyarország)
VINEAS TENKES Villányi Portugieser 2013 (Villány, Magyarország)
VYLYAN PINCÉSZET Macska Villányi Portugieser 2014 (Villány, Magyarország)
WEINGUT KHS Blauer Portugieser 2013 (Traisental, Ausztria)
WEINGUT PETER KRIECHEL Walporzheimer Pfaffenberg Portugieser Goldkapsel 2012 (Ahr, Németország)