Pohner Ádám és a magyar csapat két hét múlva ringbe száll!

Szerző: | 2019.01.14 | Hírek

A Bocuse d’Or lyoni döntőjéig a magyar csapat már csak az utolsó simításokkal foglalkozik.

Ma délelőtt lezajlott a Magyar Bocuse d’Or Akadémia sajtótájékoztatója, melynek fő témája a magyar csapat lyoni versenyzése volt. Pohner Ádám és a magyar csapat 2019. január 29-én rajtol a világ legrangosabb szakácsversenyén.

A sajtótájékoztatót a METRO Gasztro Akadémián tartották, itt mutatkozott be a magyar Bocuse csapat promóciós kisfilmje, amely ITT tekinthető meg.

A sajtótájékozatón Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke elmondta, soha ilyen jó helyzetben nem volt még a magyar csapat. Most van ott az eszközpark, a versenybox, és van annyi segítő, hogy elmondható, minden körülmény adott a koncentrált felkészüléshez. Azt is hozzátette, hogy a Bocuse d’Or azért is fontos verseny, mert – akárcsak a Forma1-en – itt is olyan fejlesztések és innovációk történnek, amelyek később beszivárognak a mindennapi gasztronómiába is. Elmondta, hogy az Akadémia kiemelten fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést is, és a felkészülések során megszerzett tudást folyamatosan igyekszik továbbadni a jövő generációinak. Azt is elmondta, hogy idén is lesz Lyonban magyar stand, ahol az MTÜ-vel együttműködve be meg tudják mutatni a magyar gasztronómia legszebb arcát, a nemzetközi plénum előtt.

A sajtótájékoztatón Pohner Ádám, a magyar csapat versenyző séfje elmondta, hogy bár a Bocuse d’Oron az az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a legjobb alapanyagokból dolgozzanak, a legjobbak közé befért igen sok magyar alapanyag és technológia is. Megjelenik majd a versenyételben többek között a derelye, a tokaji ecet, a bikavér, a technológiák közül pedig kiemelten fontos a savanyítás.

Segal Viktor, a magyar csapat coach-a hangsúlyozta, hogy a magyar csapat emberileg is nagyon egyben van, nincsenek konfliktusok, mindent sikerült kibeszélni, így mentálisan nagyon erősen tudnak nekivágni a lyoni döntőnek.

Csillag Richárd, a csapat commis-ja elsősorban arról beszélt, mennyire felgyorsult az élete, amióta megismerte Ádámot és megkezdődött közös felkészülésük a versenyre.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a magyar gasztronómia fejlődése közös ügy, és a Hungexpo számára nagyon fontos, hogy ott legyen és segítse azt a munkát, ami a magyar gasztronómiáért történik. A felkészülésnek és a magyarországi versenyeknek éppezért mindig a Hungexpo adja a helyszínt. Azt is hozzátette, hogy céljuk, hogy a rendezvénygasztronómiában is változást hozzanak.

Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója hozzátette, hogy a METRO 25éve elkötelezett támogatója a magyar gasztronómiának. Immáron hagyomány, hogy a versenyen a METRO biztosítja a piacot, ahonnan a csapatok beszerzik a zöldségeket és a csírákat.

A Bocuse d’Or sajtótájékoztatóján a balatonszemesi Kistücsök étterem biztosította a cateringet, a pezsgőkről pedig a Törley gondoskodott.