A IV. Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékversenyt január 28-án rendezte meg a váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnázium és Szakközépiskola oktató kabinetjében a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával.

A vendéglátó szakmákat oktató intézmények tanulóinak meghirdetett verseny országos döntője márciusban lesz, a tervek szerint Veszprémben. Az országos csapatverseny döntőjét megelőzi a területi régiók versenye, a Budapest, Pest megye megmérettetést tartották most Vácon, öt csapat részvételével.

A csapatok öt tanulóból álltak: két szakács, egy cukrász, két pincér mellett a munkát a csapatvezető irányította. Mivel az emlékverseny névadója éttermi szakember volt, ezért a pincér tanulók munkája nagyobb hangsúllyal került bele a versenykiírásba és az értékelésbe is. A szakácsoknak a négy óra versenyidő alatt hideg előételt, levest, főételt és tányérdesszertet kellett készíteniük, amiket a pincérek svájci módban szolgáltak fel. A területi versenyek zsűrijét a régiós versenyt szervező állítja össze, a pincér zsűri tagjai csak Schnitta díjjal kitüntetettek és az egyesület pártoló tagjai lehetnek. A zsűrik a Schnitta egyesület által kidolgozott és a MNGSZ szakácsversenyeire vonatkozó pontozási szempontokat alkalmazták a versenyen. Döntésük értelmében első helyen végzett a Dobos C. József SZKI csapata, második a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari SZKI, harmadik pedig Szinergia-Taverna SZKI.