Ismét indul a fiatal séfek versenye

Szerző: | 2017.01.20 | Események, Hírek

A S.Pellegrino bejelentette a világ fiatal séftehetségeit elismerő nemzetközi versenye, a S.Pellegrino Young Chef várva várt folytatását. A harmadszor meghirdetett megmérettetésre február elsejétől várják a jelentkezéseket.

A 2017-es kiírás több szempontból is megújul, hogy a versenyzők még szélesebb szakmai kör előtt mutathassák meg magukat, és hogy tehetségük még inkább kibontakozhasson.

A verseny 18 hónapon keresztül zajlik majd. Az előválogatókra és a régiós döntőkre még idén sor kerül, ám a végső döntőt már 2018 júniusában rendezik meg. A hosszabb verseny miatt a jelentkezők több időt tölthetnek a számukra kijelölt mentor séfekkel, így nemcsak tányérjaikat tökéletesíthetik, de tovább fejleszthetik készségeiket is, hogy a döntőben már a legjobb formájukat hozhassák.

A S.Pellegrino Young Chef hatalmas lehetőséget jelent a győztesek számára, hiszen a megmérettetés alatt kapott komoly szakmai támogatás és a győzelemmel járó nemzetközi ismertség mellett a nyertes részt vehet a márka éves – a S.Pellegrino Young Chefhez kapcsolódó, és más, a világ különböző pontjain zajló – eseményein is.

s.pellegrino young chef San PellegrinoIdén a Közép-Amerika–Karib-térség régióval tovább bővült a versenyben résztvevő földrajzi területek köre. Így már a világ számos részéről, összesen 21 régióból jelentkezhetnek a fiatal séftehetségek a versenyre. Ezt idén az angol mellett már spanyol, mandarin, francia és olasz nyelven is megtehetik, de a jelentkezőknek továbbra is beszélniük kell angolul, hiszen ez a verseny hivatalos nyelve.

A verseny során – amelyre tavaly több mint háromezren jelentkeztek – a 21 régióban egy összesen 70 séfből álló zsűri választja majd ki azt a 21 fiatal séftehetséget, akik a 21 mentor séf segítségével részt vehetnek ezen a megmérettetésen. A milánói döntőben pedig egy héttagú, világhírű séfekből álló zsűri ítéli majd oda a győztesnek járó S.Pellegrino Young Chef 2018 címet.

A verseny tavalyi sorozatában szurkolhattunk Sándor Rodrigónak, aki a kelet-európai régiós selejtező győzteseként jutott be a döntőbe. Az elődöntő során a zsűrit a tökéletes technikai kivitelezés mellett az is lenyűgözte, hogy a magyar versenyző mangalicapofából, karamellizált karfiolpüréből, mazsolaszószból és cékla tortelliniből álló tányérjáva üzenetet tudott közvetíteni.

A S.Pellegrino Young Chef 2018 versenyre 2017 február elsejétől a Sanpellegrino.com oldalon lehet jelentkezni, amely egyben a megmérettetés online oldala is.

 

A S.Pellegrino Young Chef világverseny szakaszai

Első szakasz: online jelentkezés – 2017. február – április

A versenyre bármely fiatal, 30 év alatti, legalább egyéves tapasztalattal rendelkező séf, sous chef és chef de partie jelentkezhet tányérjának pontos megnevezésével a http://www.sanpellegrino.com  oldalon keresztül. A kritériumok pontos listája elérhető a honlapon.

Második szakasz: nemzetközi lista – 2017. június 1.

s.pellegrino young chefA jelölteket lakóhelyük szerint 21 különböző régióba osztották. Az első válogatót az ALMA – az olasz konyha elsőszámú nemzetközi oktató és tréningcentruma (www.alma.scuolacucina.it  ) végzi, amely régiónként 10 séfet választ ki az online jelentkezések és az öt Aranyszabály (összetevők, technika, eredetiség, szépség és üzenet) alapján.

  1. Összetevők: a legjobb minőségű, legfrissebb és legegyedibb hozzávalók kiválasztása.
  2. Technika: a nyers hozzávalókat olyan étellé alakítani, amely tiszteletben tartja eredeti jellemzőiket.
  3. Eredetiség: a fine dining kultúrához kapcsolódó, személyes és kortárs stílusjegyeket felvonultató, kiegyensúlyozott íz- és formavilággal rendelkező inspiráló látvány létrehozása.
  4. Szépség: A tálalás legyen része az étel vonzerejének.
  5. Üzenet megfogalmazása a személyes elképzelést tükröző kész munkán keresztül.

Harmadik szakasz: nemzetközi lista – 2017. június 7. – december

A régiók 10-10 döntőse helyi versenyeken mérheti össze tudását: a 21 régiós döntőre 2017. június 7. és december 31. között kerül sor. Minden régiós versenyen neves séfekből álló független zsűri kóstolja végig az elődöntősök ételeit, majd az öt Aranyszabály alapján kiválasztják a legjobbat. A 21 régiós első helyezettet, akik részt vehetnek a milánói döntőben, december végén jelentik be. Minden versenyző mellé kijelölnek egy mentor séfet is, akik segítségével felkészülhetnek a döntőre és tökéletesíthetik tányérjukat.

Finálé: S.Pellegrino Young Chef döntő – 2018. június

A S.Pellegrino 2018 júniusában, Milánóban tartja a verseny fináléját. A versenyzők összemérhetik tudásukat a S.Pellegrino Young Chef 2018 címért, amelyet a nemzetközi, héttagú, világhírű séfekből álló zsűri ítél majd oda.