Séfműhely – újratöltve

Szerző: | 2016.03.09 | Céghírek, Hírek

Hatalmas sikert aratott a Coninvest Kft. tavaly elindított, neves hazai konyhafőnökökkel közösen szervezett előadás-sorozata, amely mind a négy alkalommal telt házat vonzott. A sorozat idén folytatódik.

„Az ötletet O’Shea Dániel (Alabárdos) adta, mi csak finomhangoltuk a koncepciót és vele is indítottuk a sorozatot, majd Danó Zoltán és Varjú Viktor (Bock Bisztró), Lőrincz György (Babel Budapest), Kiripolszky István (Kogart-ház) vállalták el felkérésünket. Ez nem egy klasszikus termékbemutató, sem pedig főzőiskola, hanem sokkal inkább a technológiákat ismertető workshop, amelynek során a résztvevők a konyhai gépekről is sokat tanulnak – mondja Kertész Mirjam, a Coninvest ügyvezetője. Volt, aki külön prezentációval is készült a résztvevőknek, mások saját történeteikkel színesítették az amúgy is látványos (és ízletes) menüsorokat. A visszajelzések pedig egyértelműen pozitívak voltak, sokan „törzsvendéggé” váltak, és számos étterem kimondottan tréningezni küldte ide a személyzetét. Sőt, még privát érdeklődő is bejelentkezett, aki csupán otthoni tudását szerette volna csiszolni.

Mindezek hozadékaként megismertek bennünket és tovább ajánlották a céget és termékeinket, ami nagyon jól esett – teszi hozzá Kertész Mirjam. Számára személy szerint azonban az volt a legfontosabb tanulság, hogy látta: sokan vannak a mai szakácstársadalomban, akik igenis fogékonyak az újra, a tanulásra és ez rendkívül pozitív élmény volt.

A séfek kiválasztásánál fontos szempont a határozott tematika, és volt, hogy mások ajánlották, volt, hogy maguk választották ki az előadókat.

Idén szintén négy alkalommal lehet ellesni a műhelytitkokat négy kiváló szakembertől. Ráadásul a Coninvest budaörsi bemutatótermének alsó szintjét nyáron némileg átépítik, így több férőhely jut az érdeklődőknek, mi több, a tér akár rendezvényhelyszínként is használható lesz – teszi hozzá Kucsera Zsófia, a Coninvest brand menedzsere.

Először – március 21-én – Fehér Gábor, az Esca stúdió-étterem fiatal vezetője mutatja be a skandináv stílus jellegzetességeit, az alapanyagok saját ízének kiemelését, és ennek érdekében a legcélravezetőbb elkészítési módokat. Őt követi áprilisban Ruprecht László, aki már számos étterem koncepciójának kidolgozásában vállalt komoly szerepet. Ősszel Vomberg Frigyes, a Bocuse d’Or csapat trénere mutat be egyedi fogásokat a Coninvestnél, majd Ádám Csaba, az Olimpia étterem elismert vezetője avatja be kulisszatitkaiba az érdeklődőket.

De nem csak Séfműhelyre invitál a Coninvest: cukrászoknak is tartanak workshopokat német és olasz szakemberek vezetésével, hogy bemutassák, mire képesek gépeik.

 

Az idei Séfműhely időpontok:

Március 21.: Fehér Gábor (Esca)

Április 19.: Ruprecht László

Szeptember 19.: Vomberg Frigyes

Október 10.: Ádám Csaba (Olimpia)