A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centruma sertéshúst népszerűsítő belföldi fogyasztói kampányt indított a húsvét előtti hétre, mely csupán az előfutára a Társaság egész évben zajló kül- és belföldi sertésmarketing tevékenységének.

A Magyar Ízek Alapítvány 9. Húsvéti Vásárának ünnepélyes megnyitójával egybekötve indította el sertéshúst népszerűsítő kampányát a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum.

A kampány nem titkolt célja, hogy felhívják a figyelmet a vöröshús és az ebből készült húskészítmények fontosságára, és hogy népszerűsítsék a sertéshús fogyasztását a magyarok és a külföldiek körében egyaránt. Mindehhez a háttér is adott: a KSH adatai szerint a sertésállomány és a sertéshús termelés 2013 óta ismét növekedésnek indult, 2013-ban több mint 336 ezer tonna, míg 2014-ben közel 369 ezer tonna sertéshúst termeltek hazánkban. A sertések száma a 2013. decembere óta újra meghaladja a 3 milliót Magyarországon – áll az MT Zrt. közleményében.

– Hazánk élelmiszeripari termékeit a jó minőség és a magas beltartalmi érték jellemzi. Fontos, hogy mindezt a bel- és külföldi fogyasztókkal egyaránt megismertessük és elfogadtassuk  – hangsúlyozta Spányik Péter, a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrumának irodavezetője. – A sertéshús a magyar gasztronómia egyik tradicionális alapanyaga, ami nemcsak finom, hanem egészséges is! Különösen aktuális ez húsvét közeledtével, amikor véget ér a böjti időszak, és ismét előkerülhetnek a finomabbnál finomabb húsételek, így például az ünnep jelképévé vált húsvéti sonka. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen hús kerül az asztalra.

Sertéshúsból is csak a legjobbat!

Napjainkban egyre növekszik a tudatos vásárlók száma, akik ha tehetik, minőségi terméket tesznek a kosarukba. Sertéshúsból is tudatoson válasszunk minőségi árut – és ne csak ünnepekor, hanem hétköznapokon is! A kiváló minőségre garancia a Földművelésügyi Minisztérium által létrehozott Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy, amelynek alapja a teljes sertés termékpályát lefedő, átfogó terméktanúsítási rendszer.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az emberek helyben előállított, ellenőrzött forrásból származó, minőségi termékek iránti igényre reagálva 2015 a helyi termékek éve lesz. A Helyi Termékek Éve rendezvénysorozat célja, hogy a minőségi helyi termékeket támogassa, népszerűsítse.

A sertéshús tényleg egészséges?

A sertéshús a magyar konyhák egyik kedvenc alapanyaga, azonban azt kevesen tudják, hogy a sertéshús nem csak finom, de mértékletes fogyasztása fontos része az egészséges táplálkozásnak. Ezért tette le a voksát a sertéshús mellett Európa- és Világbajnok ökölvívónk, Erdei Zsolt is, aki a sajtótájékoztatón megosztotta az érdeklődőkkel a kedvenc sertéshúsból készült receptjeit. „Azért vállaltam el, hogy az arca legyek a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának sertéshúst népszerűsítő kampányának, mert egyrészt nagyon szeretem a sertéshúst, másrészt sportolóként is fontos szerepet tölt be az étrendemben. Édesanyám konyhájában is népszerű alapanyag, mindig azt mondta nekem kiskoromban, hogy a sertéshús a bajnokok eledele, így én is gyakran készítek sertéshúsból készült finomságokat otthon”–mesélte.

Mint minden vörös húsnak, így a sertéshúsnak is nagyon magas a vitamin- és ásványi anyagtartalma. Nagymértékben megtalálhatóak benne a B-vitamin csoport tagjai, és különösen kiemelkedő a B1-vitamin tartalma, amely más állatok húsához viszonyítva ötszörös mennyiségű. Mindemellett a sertéshúsnak vörös húsként magas a vastartalma, így hozzájárul az egészséges vérképzéshez, az agy és az izmok megfelelő működéséhez, illetve fokozza a koncentrálóképességet és a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet. Biológiai értékét tekintve az összes többi húsfajtát megelőzi 85-ös értékével: szervezetünk a sertéshússal elfogyasztott fehérje 85%-át képes a saját fejlődéséhez felhasználni. Ezek miatt rendszeres fogyasztása minden korosztály számára ajánlott, de különösen fontos fiatal korban, a megfelelő testi és szellemi fejlődés biztosításához. Ennek szellemében, illetve azért, hogy a fiatal nemzedék is megismerkedhessen a magyar ízekkel, Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány létrehozója 50 kg kolbászt ajánlott fel egy pomázi óvodának, amelynek kis képviselői már a sajtórendezvényen kaptak kóstolót.

Diétázóknak, sportolóknak is ajánlható

Élelmiszerkémiai  tudományos elemzések szerint a sovány sertéshús  nem tartalmaz több zsírt vagy több energiát, mint a baromfihús, megfelelő konyhatechnológiát alkalmazva beilleszthető az energiaszegény étrendbe, így bátran fogyaszthatják a fogyni vágyók is. A szakemberek ma már egyetértenek abban, hogy kis mennyiségben fogyasztva a disznózsír sem árt, sőt sokkal egészségesebb, mint sok növényi zsír, mint például a pálmaolaj vagy a kókuszzsír – áll az Agrármarketing Centrum közleményében.