Elsőre kevesen gondolják azt, hogy a sör és a pálinka mennyire közeli rokonok, pedig számos párlat kezdi kvázi „sörfázisban” a létét, és csak a lepárlás során lesz belőle whisky vagy például vodka. Az igazi sörpárlatban azonban az alapsör aromái dominálnak.

A sör és a párlatok közötti rokonságot erősíti az a tény is, hogy a 15–18. századokban jellemzően a sörfőzők – vagy a sernevelők, ahogyan akkoriban nevezték őket – foglalkoztak az égettborkészítéssel is, ami a nevéből fakadóan eleinte valóban csak a bor lepárlását jelentett, de idővel kiszélesedett a jelentése, és immár gabona- és gyümölcspárlatokat is értettek alatta. A 18. század első harmadában pedig egyre elterjedtebb lett a szlovák eredetű pálinka szó használata.

A sörfőzők számára már csak azért is praktikus volt a helybeli lepárlás, mert az akkori idők higiéniás körülményei között a pasztörizálatlan sörök nem voltak túl hosszan eltarthatók, így a felesleget – mielőtt megromolhatott volna – gyorsan lepárolták.

Főztek sört azonban kifejezetten pálinkának is, hiszen a 17–18. századra az égetett szeszek komoly népszerűségre tettek szert. Számos uradalmi serfőzőnek pedig külön pontként állt a szerződésében, hogy tartozik az uraság számára jó sörpálinkát is főzni.

A serfőzők sörpárlat készítési kedvének igazából csak azok a vármegyei vagy királyi rendeletek szabtak gátat, amelyek időszakonként megtiltották a kenyérsütésre is alkalmas gabonafélék sör- és pálinkacélú felhasználását.

A sörfőzés és lepárlás gyümölcsöző szimbiózisának a 19. századra az ipari forradalom (nagyüzemek kialakulása) és az adótörvények szigorodása vetett véget, különült el a két mesterség, és szenderedett csaknem két évszázados Csipkerózsika-álomba a sörpárlat.

A sörből készített „pálinka”, a Bierbrand vagy Eau de vie de bière nem magyar találmány, nagy hagyományai vannak Ausztriában, Németországban, Svájcban, de Belgiumban és Franciaország északi régióiban is. Az EU szabályai szerint normál/friss sörből készül kizárólag lepárlással. Alkoholtartalma minimum 38, legfeljebb 86 térfogatszázalék, fogyasztásra közvetlenül alkalmas, érzékszervi tulajdonságaiban az alapsör jellegét kell hordoznia.

Noha a sörpárlatok készítése Európában soha nem szűnt meg, új lendületet a műfaj mégis az ezredforduló táján, az Amerikából érkező sörforradalommal kapott. Mivel számos új sörtípus született ezen időszak alatt, a sörfőzők kíváncsiak voltak, mi megy át az új ízekből a párlatokba. Az eredmény több mint meglepő lett, és új távlatok nyíltak az addig kvázi melléktermékként kezelt sörpárlatok előtt. Bő két évtized alatt – ha nem is tért vissza a régi világ – főként Németországban, Ausztriában és Csehországban számos kis sörfőzdében helyeztek üzembe lepárlót is, és egészítették ki sörpárlatokkal a portfóliójukat. Másik megoldásként – Magyarországon is inkább ezt az utat választották a kisüzemi főzdék – független lepárlóüzemekkel kooperálva készülnek a sörpálinkák.

Joggal merül fel a kérdés, mégis milyen sörökből lesznek az igazán jó sörpárlatok, és melyek azok, amikkel nem érdemes foglalkozni? Ha csak a minőséget tartjuk szem előtt, akkor ökölszabályként azt mondhatjuk, hogy a minél erősebb és karakteresebb söröket érdemes lepárolni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy legintenzívebben a maláta, az élesztő és a komló aromái mennek át a párlatba, a komlókeserű és a pörköltes jegyek kevésbé. Szépen jönnek a füstölt maláták és a gyümölcsök (ha azok is kerültek az alapsörbe). Azt is határozottan állíthatjuk, az alapból aromásabb, „gyümölcsösebb” felsőerjesztésű sörök általában alkalmasabbak párlatkészítésre, mint az alsóerjesztésű lágerek. Az egyszerű eurolágerek kihozatala is lényegesen rosszabb, és a kapott párlat is inkább „semmilyen”, jellegtelen, és ráadásul olcsó sem lesz.

Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy egy alapból drága sör párlat formájában még drágább lesz – az igazán jó sörpárlatok ára vetekszik a felső polcos whiskyk árszínvonalával. És ez még tovább fokozható, mert ugyan a sörpárlat elvileg azonnal fogyasztható – két-három hét pihentetést azért mindenképp érdemes adni neki –, de lehet próbálkozni a hordós érleléssel is. Ez, valamint a különböző évjáratok blendelése azonban még gyerekcipőben jár, főként Franciaországban foglalkoznak vele, ahol már megjelentek a szaküzletekben az első 9-10 éves hordóérlelt sörpárlatok.

Egy azonban biztos, mint ahogy félig elrothadt, penészes gyümölcsből sem lesz jó pálinka, úgy megsavanyodott, hibás sörből sem lesz soha kifogástalan sörpárlat.