Ha a Rosensteinről beszélünk, általában Tibi bácsi és Robi van reflektorfényben, ők szoktak nyilatkozni, de azt mindenki tudja, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll – vagy inkább dolgozik – egy nő. Szerencsére én soha nem vagyok irigy, de tényleg soha! Rosenstein Timi esetében ez különösen kapóra jön, mert ha máshogy lenne, simán lehet, hogy kiborulnék rajta, hogy szült négy gyereket, harminchét éves és gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy huszonéves szupermodell.

Timi, te hány évesen kerültél a Rosensteinbe?

Várj egy kicsit, most vagyok ugye harminchét, Mira huszonhat éves koromban született, szóval szerintem olyan huszonegy-huszonkettő lehettem.

Akkor már javában intézmény volt a Rosenstein, gondolom, nem csak úgy az utcáról sétáltál be.

Nem, persze. Akkor már a vendéglátásban dolgoztam, a Dohány utcában egy éjszakai szórakozóhelyen meg a Harley Caféban felváltva, és aztán egy családi barát beajánlott a Rosensteinbe, és beálltam a pultba.

De jó, hogy szóba hoztad! Mesélj egy kicsit a saját családodról, arról, amiben felnevelkedtél!

A szüleim elváltak, minket a bátyámmal anyukám nevelt, aki mindent megpróbált, hogy eltérítsen a vendéglátástól. Engem azonban egész egyszerűen ez vonzott mindig is. Már kiskoromtól fogva szívesen sütöttem-főztem, pedig anyukám egyébként be sem akart engedni a konyhába. Aztán a vendéglátóipari szakközépbe mentem középiskolába, és ott már nem volt kérdés… Délutánonként otthon mindig elmeséltem, miket tanultunk, a bátyám meg leadta a rendelést, hogy akkor miket főzzek meg neki. Anyukám volt, aki otthon főzött persze, ő nagyon jól is főz, de ha pont nem ért rá, szívesen átvállaltam a konyhát.

De térjünk vissza arra az időre, amikor beálltál a pultba.

Az első időben minden második nap dolgoztam a Rosensteinben, mellette volt még a Harley Café, de ez azt jelentette, hogy minden második vasárnapom volt csak szabad, úgyhogy eldöntöttem, hogy elég lesz csak az étterem.

Mondd, és amikor elkezdtél az étteremben dolgozni, rögtön feltűnt neked Robi mint férfi?

Nem, az első időben nem tűnt fel egyikünknek sem, hogy ő egy fiú, én meg egy lány vagyok. Neki is, nekem is volt egy-egy kapcsolatunk, nekem ő a főnök fia volt.

Ez aztán hogyan változott meg, kinek tűnt fel először a másik?

Erről már többször is beszélgettünk, hogy ki vette észre először a másikat, szerintem fokozatosan alakult ki közöttünk egy kölcsönös rokonszenv.

És aztán hogyan tudtátok kulturáltan intézni a kapcsolatotokat úgy, hogy egy helyen dolgoztatok. Mert azért az ilyen történetekben mindig van egy csomó kockázat, nem?

Azon szoktunk mindig mosolyogni, hogy mi a kapcsolatunk első évében annyiszor szakítottunk, hogy ezt a műfajt letudtuk egész életünkre. Bő egy évig tartott, míg végleg eldöntöttük, hogy mi legyen velünk. Veszekedni sosem veszekedtünk, inkább vergődtünk ebben a helyzetben, hogy szabad-e ezt csinálni. Többször felmerült, hogy jó, akkor én elmegyek máshova dolgozni, de mondta a Robi, hogy arról szó sem lehet, és ez így ment.

Először titokban jártatok?

Egy évig teljes titokban, legalábbis mi azt hittük. Ez az idő elég volt arra, hogy kiderítsük, hogy ez annyira komoly, hogy bármilyen kockázatot megér. Arra már nem nagyon emlékszem, hogy hogyan mondtuk meg mindenkinek, úgyhogy szerintem nem volt benne szerepem, valószínűleg a Robi intézte. Aztán telt múlt az idő és összeköltöztünk, és jött sorban a négy gyerek.

Na, várjunk csak egy pillanatot, kimaradt az esküvő.

Az egy ideig kimaradt, az igaz. Ami azt illeti, én nem is tudtam róla, hogy lesz. Robi persze megkérte a kezem, én igent mondtam, de aztán nem történt semmi, amivel nem volt egyikünknek sem gondja. Már a harmadik gyerekkel voltam terhes, még nagyon az elején jártam, javában a rosszullétes időszakban, amikor elmentünk nyaralni egy hétre a Balatonra. Anyukám, egy barátnőm, a gyerekek meg én, egy ismerős nyaralójába. Ez egy ikerház egyik fele volt, aminek még lesz jelentősége. Nekem azon a héten volt a harmincadik születésnapom, és az volt a terv, hogy Robi a hétvégére utánunk jön, szombaton elmegy valami vitorlás versenyre, és vasárnap együtt ebédelünk a Kistücsökben. Robi kitalálta, hogy ebéd előtt még menjünk be Siófokra is sétálni egy kicsit kettesben. Negyven fok volt, folyamatos hányingerem, de persze, imádjuk egymást, menjünk. Ebéd után aztán visszamentünk a házhoz, útközben még meg kellett állni mindenképpen egy benzinkútnál is. Az utcába érve megláttam anyósom autóját. Kérdezem Robit, ez nem anyukád autója? Dehogyis ne viccelj, hogy lenne már az, mit keresnének itt! Ahogy aztán beértünk a házba, a teraszon már ott várt mindenki, tizenheten voltunk összesen. Mivel születésnapom volt, szerveztek nekem egy meglepetésbulit. Ajándékba gyűrűt kaptam, és ugye azt mondtam, hogy egy ikerházról beszélünk, aminek a kertjét egy sövény választotta el az ikerszomszéd kertjétől, aminek a végében volt egy járás, ahol le lehetett menni a partra.  A vendégek mind szedelőzködtek, indultak az autókhoz, hogy akkor irány a Kistücsök, Robi meg mondja nekem, hogy egy koccintásra menjünk már le kettesben a partra. Hát persze lementünk, és a sövény másik oldalán ott volt mindenki, meg egy anyakönyvvezető, és megszólalt a nászinduló.

Jóságos ég, mennyire romantikus ez a Robi! Mennyi idős is most a legkisebb gyereketek? Négy?

Igen, Ármin most lesz négy.

Akkor már ovis, úgyhogy van egy kis időd a gyerekek mellett dolgozni is.

Még nem volt ovis, mikor elkezdtem visszaszivárogni a munkába, otthonról is meg tudtam csinálni először a friss tésztákat, aztán amikor már tényleg el tudtam jönni otthonról, akkor sikerült megvenni itt egy kis helyiséget, és kialakítottunk egy kis sütöde félét, ahol én dolgozom. A friss tészták azóta is az én felelősségem, illetve Robi mindig kitalál valami izgalmasat a táblára, ha bao van, vagy friss ravioli vagy dödölle, az mindig az én reszortom.

Otthon ki főz? Mit szoktatok otthon enni?

Vendéglátós család lévén, nálunk otthon igazából egyedül vasárnap eszik együtt otthon a család, hiszen teljesen más az életritmusunk, mint másoknak. Az étteremben egyetlen szünnap van, ez a vasárnap, a többi napon Robi hajnali kettő körül szokott hazaérni. Ezért aztán nálunk a vasárnapi ebéd az igazi családi étkezésünk. A levest általában Jutka néni, az anyósom főzi, hiszen az étteremben a Papa főz, otthon a Mamának kell. Mind nagyon szeretjük a húslevest, úgyhogy az sokszor van, a gyerekek imádják a csirkelábat, abból nem tudunk eleget főzni, állandóan egymás tányérját vizsgálgatják, hogy ki mennyit evett. Ugyanígy a zúzán meg a gombán is mindig megy harc, hogy ki ette meg. A főétellel kapcsolatban általában már csütörtökön megkezdődnek az egyeztetések, akkor szoktuk eldönteni, hogy mi legyen, mert ugye ahhoz be kell vásárolni. Apósom imád vásárolni, minden nap megy is, esténként fel is szokott hívni, hogy mit hozzon. Szóval általában csütörtökön valaki feldob egy ötletet, hogy mi lenne, ha vasárnap mondjuk, töltött paprika lenne, mire a többiek mondják, hogy az nem jó, legyen inkább vadas. A gyerekekkel egyszerű, ők rántott húst szoktak kérni, nyáron meg szeretünk grillezni.

Beszéljünk most egy kicsit a piteművészetedről! Az hogy jött? És hogy lett belőle egy nemzetközi szinten is híres Instagram-oldal?

Én tényleg nagyon szeretek sütni, meg tésztákkal babrálni, a pite meg valóban hálás műfaj, mindenki szereti. Anyukámnak volt egy nagyon jó édes, omlós pitetésztareceptje, azt fejlesztettem tovább. Nem könnyű vele bánni, de ha betartunk pár szabályt, akkor azért nem lehetetlen és nagyon finom. A díszítés részét is nagyon élvezem, bár egyáltalán nem tudok rajzolni. Gyakran ki is nevetnek, mert a legváratlanabb dolgokban látom meg a pitét. A nemzetközi Instagram-hírnév meg onnan lett, hogy egyszer csak csináltam egy Google-pitét, és csak hozzáírtam a posztban, hogy #MySuperG, és ott felfigyelt rám pár külföldi. Most egyébként szintet szeretnék lépni a pitékkel, úgy tervezzük, hogy beindítjuk a heti kétszeri rendelést.