Tokajba és Encsre kirándultak a MÉSZ-tagjai

Szerző: | 2017.04.25 | Céghírek, Hírek

A Magyar Éttermi Szövetség az április 25-i értekezletre tokaji kirándulást szervezett a tagoknak, amelynek első állomásaként az Első Mádi Borházat látogatták meg.

Itt megismerkedtek a cég szervezeti felépítésével és vezető, a vendéglátásban is forgalmazott boraikkal. Az út innen a Holdvölgy pincészetbe vezetett, bejárták a 10 éves, külföldön és itthon is előkelő szakmai díjakat elérő borászati üzemet Ezután a mádi zsinagógát tekintették meg, az ebéd helyszíne pedig az encsi Anyukám mondta volt. A főként a tradicionális magyar vendéglátást és konyhát képviselő MÉSZ-tagok körében nagy elismerést váltott ki az immár 22 éves múltra visszatekintő étterem. Egy kocsma alapjain indult, majd a külföldi tanulmányutak tapasztalatai alapján egy pizzériát nyitottak. Ebből lett mára az ország egyik legjobb étterme, amelynek tulajdonosai, a Dudás-testvérek éppen most nyitják Miskolcon következő üzletüket – egy újabb pizzériát.