Kávéházi est, főzőkurzus és gasztronómiai utcafesztivál is szerepel a budapesti Yunus Emre Enstitüsü Török Kulturális Központ szerdán kezdődő tematikus gasztronómiai hónapjának programjai között.
A második alkalommal megrendezett programsorozat első állomása a török kávéházi est lesz: az érdeklődők A török gasztronómia varázslatos története egy magyar szemével című előadáson megtudhatják, mely népek konyhái voltak hatással a török ételek kialakulására, mik a legjellemzőbb alapanyagok a török konyhában, valamint milyen átalakuláson ment át a török konyha az évtizedek során.
Az előadáson megszerzett elméleti tudást a gyakorlatba is átültethetik az érdeklődők a május 9-i főzőkurzuson.
A török ínyencségeket kedvelőket május 16-án a Rudas fürdőhöz tartozó Rudas Étterem és Bár török reggeli kínálata várja. Az egész délelőtt tartó program során a vendégek megismerkedhetnek egy gaziantepi menüsor révén a tradicionális, komótos török reggelik különböző ínycsiklandó fogásaival.
A Török Kulturális Központ épülete (VI. Andrássy út 62.) előtti lezárt utcarészen május 30-án délután látványos utcafesztivált rendeznek. A kulturális programok és gasztronómiai különlegességek mellett megidézik az isztambuli Fűszer Bazár hangulatát is. (MTI)