Újításokkal készülnek a teltházra a Sziget szervezői

Szerző: | 2016.04.19 | Események, Hírek

Idén a Mínusz egy és Nulladik nappal felvezetve az öt teljes fesztiválnapot augusztus 10-17. között zajlik a Sziget, amely a tavalyi látogatórekord után ismét megpróbálja számos területen még magasabbra tenni a lécet. Még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a higiéniára, a látványra és a szolgáltatások minőségére, és a gasztronómiában másként is megjelennek a külföldi vendégek.

Tavaly három teltházas nappal, óriási érdeklődés mellett zajlott a fesztivál, ami végül látogatócsúcsot is hozott – összesen 441 ezer látogató gyűlt össze egy hét alatt. Ám nem csak a közönség, a szakma is nagyon értékelte teljesítményét, hiszen a European Festival Awards idei díjátadóján – ahol már kétszer a legjobb nagyfesztivál díjat is elhozta a Sziget – januárban a “Legjobb zenei felhozatal” elismerést is megkapta.

Gerendai Károly főszervező szerint az előzetes visszajelzések alapján akkora az érdeklődés a Sziget iránt, hogy teltházra készülnek. „Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk azt, amit csak a legjelentősebb és legsikeresebb fesztiváloknál lehet tapasztalni a világban, hogy – bár természetesen fontos a zenei felhozatal – elsősorban a feeling, a csak ezeken a rendezvényeken átélhető különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.” – mondja Gerendai.

Lényegesen többet fordít idén a Sziget a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra. Idén már kitiltják a kereskedők kelléktárából a műanyag zacskókat, komposztálható és újrahasznosított eszközöket vezetnek be a büfék jelentős részében, a szemétgyűjtő edényzet mellett nagyszámú csikkgyűjtőt helyeznek el szerte a rendezvényen. És folytatódik a szervezők tavaly indított humanitárius kampánya, vagyis ismét arra kérik a fesztiválozókat, hogy az általuk már nem használt kempingeszközöket, sátrakat, takarókat, matracokat gyűjtsék össze azoknak az Európába igyekvő menekülteknek, akik olykor kénytelenek a szabad ég alatt meghúzódni.

Erősödik a higiénia is, és még tovább fejlesztik a WC és zuhany blokkokat, valamint a takarítók számát is növelik. Megújítják a Sziget irányítórendszerét is, hogy a látogatók átláthatóbb, egyértelműbb és kezelhetőbb kommunikáció segítségével találjanak utat a helyszínek kavalkádjában.

 

Külföldi vendégek a gasztronómiában is

A Sziget vendéglátásának változatossága ma már nem kérdés, és idén már külföldről is érkeznek vendéglátósok, mint például Szlovákia legjobb éttermének, a Fou Zoo-nak a fesztiválokra dedikált kitelepülése, a FoodStock. És persze lesz minden, mint eddig a hamburgertől, a pizzán át a legjobb és legizgalmasabb FoodTruck őrületekig, a magyar háztáji termékkülönlegességektől, a különböző nemzetek étkéig.

A Szigeten a KIOSK étterem látja vendégül a fesztivál fellépőit. „Minden évben nagy öröm és nagy kihívás is a fesztiválon éttermet – profin – üzemeltetni. A menüink minden nemzetközi igényt kielégítenek, de nagy hangsúlyt fektetünk a magyar konyha bemutatására, a hazai gasztronómia hírnevének népszerűsítésre is”- mondta Orosz Gábor a KIOSK–ot vezető séf. „Egy átlagos Sziget napon közel 600 ember igényét tartjuk szem előtt, naponta több mint 150 kg húst és halat, és nagyjából ugyanennyi zöldséget és gyümölcsöt használunk fel. A háttérben 60 fős személyzet dolgozik azért, hogy a fellépők igazi gasztronómiai élményben is részesüljenek. A menü összeállítása mellett külön kihívást jelent a fellépők egyedi igényeink teljesítése – például az organikus ételek vagy akár a friss homár – de odafigyelünk, hogy a folyamatosan változó menüben laktóz és gluténmentes ételek is legyenek.”

 

Észrevehetetlen biztonsági intézkedések

Többször felmerülő kérdés, hogy hogyan tudja egy nagyfesztivál a fokozott biztonságot megteremteni. A főszervező elmondta, hogy a látogatók biztonságának garantálása eddig is az egyik legfontosabb kérdés volt, ezen a téren a szervezők eddigi erőfeszítései nemzetközi szinten is kimagaslóak. Ugyanakkor az új kihívások miatt itt is folyamatosan fejleszteni kell, de mindezt úgy, hogy a biztonságérzetet növeljék, s közben a felhőtlenül szórakozni vágyókban félelmet ne keltsenek, így – bár a szigetlakókat őrző szolgálatok nagyobb állománnyal lesznek jelen – ez inkább csak a bejárat és környékénél lesz érzékelhető, belül továbbra is a láthatatlanságra törekszenek.

A biztonságot különböző technikai fejlesztésekkel is igyekeznek erősíteni, a leglátványosabb a bejáratoknál felállított „check in” rendszer lesz, amely ugyanazon az elven működik, mint a nem schengeni övezetben a határbelépés, vagy a reptéri becsekkolás. Vagyis a jegybeváltáskor személyi azonosítást is végeznek majd, és a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. Innentől a bejáratnál felállított kamerás „beléptető” rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni a kiadott karszalaggal a rendezvényre.

 

Innovatív fizetés

A Sziget készpénzmentes fizetési szolgáltatását idén is – immáron a Sziget csoport tagjaként – a Festipay biztosítja. A fesztiválozók idén számos új, a hazai és a nemzetközi piacon egyedülálló szolgáltatással találkozhatnak majd. Ilyen például, hogy a Festipay alkalmazás már nem csupán segíti majd annak követését, hogy hol és mennyiért fogyasztottunk vagy hogy áll az aktuális egyenlegünk, hanem az alkalmazásban regisztrált bankkártyánkkal kényelmesen, sorban állás nélkül tölthetjük fel a fesztiválkártyánkat.

Mi több, a Szigeten a világon elsőként debütál majd a virtuális fesztivál kártya, amely teljes körű fizetési lehetőséget kínál mobiltelefonon keresztül.