Várják a nevezéseket a közétkeztetők gasztro kupájára

Szerző: | 2015.08.26 | Hírek, Konyha

Szeptember 30-ig jelentkezhetnek a közétkeztetésben dolgozó szakácscsapatok az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenyre (OKÉS). A nevezésnek már a konkrét ételsorokat, kalkulációkat és tálalási javaslatokat is tartalmaznia kell. A szektor legnívósabb megmérettetésének ezúttal a „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” a témája. Az idei év újdonsága, hogy régiós elődöntőkön is bizonyítaniuk kell a csapatoknak, emellett szakmai mentorok segítségét is kérhetik.

A OKÉS-ra bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (1 fő szakács, és 1 fő segítő) benevezhet 2015. szeptember 30-ig, s cégenként akár több csapat is indulhat a megmérettetésen. Az OKÉS ezúttal három fordulós lesz: először a dokumentumokat (menü, kalkulációk stb.) értékeli a zsűri, majd a régiós elődöntők következnek, a döntőre pedig jövő tavasszal kerül majd sor.

A csapatoknak előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló, felnőtteknek szánt 3 fogásos napi menüsort kell megtervezniük. A menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó 420 Ft-ot. Fontos, hogy a menüsorok jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználásával készült tradicionális ízeket képviseljenek, amik több száz adagban is elkészíthetőek, tálalhatóak és akár kiszállíthatóak. Szintén elvárás, hogy az ételek – a vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával – 3 óra alatt, egy átlagosan felszerelt főzőkonyhán, hétköznapi körülmények között is elkészíthetőek legyenek, de számít az újszerűség és a kreativitás is.

A novemberi régiós elődöntőkben a versenyzőknek 5 adagban kell majd elkészíteniük a nevezett ételeket, a jövő tavaszi döntőbe pedig a legjobb tíz csapat juthat be.

A versennyel kapcsolatos további részletek és a nevezési lap elérhető a NÉBIH weboldalán:

http://portal.nebih.gov.hu/-/okes-2015-2016-orszagos-kozetkeztetoi-szakacsverseny