Véget ért az első sör-rally

Szerző: | 2016.05.24 | Hírek, Italsor

A média képviselőinek részvételével első alkalommal megrendezett túra-rally versennyel ünnepelte a Sopronit gyártó HEINEKEN Hungária azt, hogy idén már kizárólag hazai árpából főzi Magyarország legkedveltebb sörét.

A Magyar árpa útja – Soproni sör-rally versenyzői közel 500 kilométer megtétele után értek célba a sörfővárosba, Sopronba. A befutót a szervezők a már hagyománnyá vált szezonnyitó Soproni Sörfesztivállal kötötték egybe.

Május 21-én, szombaton, a délutáni órákban ért célba az első Magyar árpa útja – Soproni sör-rallygyőztese, a Világgazdaság és a HVG újságíróiból álló csapat. A közel 500 kilométeres túra-rally versenyen összesen 8 újságírócsapat indult. A verseny célja az volt, hogy rendhagyó módon hívják fel a figyelmet a Sopronit gyártó HEINEKEN Hungária Zrt. önkéntes vállalására: a sörgyártó ugyanis tavaly decemberben kötelezettséget vállalt arra, hogy ezentúl a Soproni gyártásához kizárólag hazai árpát használ fel.

A Budapestről induló rally útvonala olyan településeken keresztül vezetett, amelyek az árpatermesztés és a sörfőzés folyamatában jelentős szerepet játszanak. Így a résztvevők érintették Szigetbecsét, ahol találkozhattak egy helyi árpatermelő gazdával; Dunaújvárost, ahol bepillantást nyertek a malátagyártás rejtelmeibe; Keszthelyt, ahol a Georgikon tangazdaságot tekintették meg; és végül Sopront, ahol a rally befutójára időzített Soproni Sörfesztiválon ünnepeltek a versenyzők.

A nagy sörgyártók közül először a HEINEKEN Hungária tett vállalást a hazai árpatermesztés támogatására, mikor 2015 decemberében kötelezettségvállalást írt alá arról, hogy ezentúl a Soproni Klasszikus kizárólag Magyarországon termesztett árpából készül majd, bár a cég eddig is előnyben részesítette a hazai partnereket a minőségi alapanyagok beszerzésekor. A teljes sörgyártáshoz szükséges árpa és kukorica 86%-át szerezte be magyar termelőktől 2015-ben, és az arány további javítására törekszik partnereivel, a magyar gazdákat segítő integrátor cégekkel.

A HEINEKENen belül, a szlovákiai Ógyallán készítenek az árpából malátát, amelyet a régió más országainak sörgyártásában is felhasználnak, így a magyar gazdák részben exportra is termelnek. A vállalat mintegy 20 000 tonna malátát dolgoz fel üzemeiben évente, ez körülbelül 26 000 tonna árpából állítható elő, amely a teljes magyarországi sörárpa-termés 20 százalékának felel meg. Az árpa mellett a cég a ciderek gyártásához mintegy 65 ezer tonna almából készülő koncentrátumot vásárol, amely a hazai feldolgozott almamennyiség mintegy 10 százalékának felel meg.