A világ legnagyobb szakácsversenyén hagyomány, hogy minden nemzet versenyzőit saját, lelkes szurkolótábora buzdítja egy vezérszurkolói csoport vezetésével. A májusban Budapesten tartandó Bocuse d’Or Europe-on is a csapatokat kísérő szurkolók gondoskodnak majd a fergeteges hangulatról a kiélezett versenyen.
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia egy felhívásban várja a magyar versenyzőket lelkesítő „hajrá csapat” jelentkezését! Olyan amatőr zenei együttest keresnek, amelynek tagjai szívesen szurkolnak a magyar csapatnak és jó hangulatot tudnak teremteni május 11-én, a Bocuse d’Or Europe második versenynapján.A feladat a magyar csapat buzdítása a versenyen olyan eszközökkel – dallamokkal, zajkeltéssel – ami a többi néző lelkesedését is fokozza, és aktív szurkolásra ösztönzi őket.
Március 22-ig olyan 3-5 fős csapatok – vagy, már működő amatőr zenei együttesek – videós jelentkezését várják, akik megteremtik majd azt a hangulatot a helyszínen, amivel hangban és vizuális megjelenésben is kitűnnek a tömegből, lelkesíteni tudják a többi szurkolót is és győzelemhez segítik a magyar csapatot. Fontos, hogy a magyar versenyzők érezzék a hazai közönség támogatását, és megmutassuk a világnak, hogy szurkolásban is kiemelkedőt tudunk nyújtani.
A részletes versenykiírás itt olvasható: http://bit.ly/bocuse_dor_szurkoloi_jatek
(Képünkön a tavalyi lyoni döntő nézőtere, a magyar drukkereket várva. Fotó: Bakcsy Árpád)