Winelovers Pezsgő Június: tesztelték a legjobbakat

Szerző: | 2016.05.30 | Hírek, Italsor

A Winelovers – a Pezsgő Június programsorozathoz kapcsolódó – vaktesztjén idén szinte az összes hazai méthode traditionelle, azaz hagyományos champagne-i eljárással készült pezsgő megmérettetett. A 22 versenyző közül egy tízfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.

Pezsgő Június célja, hogy a pezsgőkre, habzó- és gyöngyöző borokra irányítsa a figyelmet. A Winelovers júniusi rendezvényével szeretné megalapozni, megerősíteni a nyári szezont, népszerűsíteni az ital fogyasztását, ismertetve a hazai kínálatot, valamint ízelítőt nyújtva a nemzetközi választékból. A szervezők június 11-én a Corinthia Hotel Budapestben pincészeteket, vendéglátóhelyeket, kereskedéseket, szaküzleteket vonultatnak fel, a rendezvény három mesterkurzusán az érdeklődők szakértő segítségével járhatnak körül egy-egy témát, és ismerhetik meg a legkiválóbb pezsgőpincészeteket.

Top pezsgők a piacon

Azok kedvéért, akik már a rendezvényt megelőzően is szívesen üdvözölnék buborékokkal a nyarat, a Winelovers Pezsgőtesztjén megkereste a legjobb hazai methode traditionelle tételeket. A Borászportál.hu és a Vinoport.hu nevével fémjelzett, a Winelovers Nagykóstolókat megelőző bortesztek rendre Winelovers Prémium Boros Rendezvények tematikájával összhangban keresik az ország legkiválóbb borait. A rendezvények és a tesztek célja országosan népszerűsíteni hazánk borvidékeit és szőlőfajtáit, és széleskörű megjelenési lehetőséget biztosítani a kiemelkedő minőségű boroknak.

A Pezsgő Június Nagykóstoló előtt összesen 22 hazai, tradicionális champagne-i eljárással készült pezsgő közül választották ki a legjobb fehér és rozé tételeket.

Ezek ma a legjobb fehér pezsgők:

  • Taschner Bor- és Pezsgőház Blanc de Blancs Chardonnay brut 2010
  • Kreinbacher Birtok Brut Classic
  • Francois Pezsgőpincészet President Brut 2013
  • Garamvári Szőlőbirtok Blanc Fleur 2008
  • Légli Méthode Traditionelle Brut 2013

A fehérek mezőnyében jól szerepelt még Demeter Zoltán Pincészete, a Sauska Tokaj és a Frittmann Pincészet.

Ezek ma a legjobb rozépezsgők:

  • Francois Pezsgőpincészet President Rosé Brut 2011
  • Taschner Bor- és Pezsgőház Pinot Noir Rosé 2012
  • Garamvári Szőlőbirtok Evolution Rosé 2008
  • Francois Pezsgőpincészet Pinot Noir Rosé Brut Nature 2012
  • Sauska Tokaj Pezsgő Extra Brut Rosé

A zsűri tagjai voltak:

Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium oktatója; Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikus; Káli Ildikó bor és pezsgőszakértő; Hegyi Gábor borkritikus, a Weinakademie Österreich hallgatója; Prisztavok Zoltán, Kreinbacher Birtok; Garamvári Judit, Garamvári Szőlőbirtok; Plutzer Mariann, Garamvári Szőlőbirtok; Evans Viktória head sommelier, Pierrot; Budavári Dóra bormarketing tanácsadó; Englerth Nóra Vinoport-Borászportál olvasó.