Zene az kell, avagy mitől működik az éttermi zene

Szerző: | jan 6, 2021 | Arcok, Bennfentes | 0 hozzászólás

Ha egy kicsit belegondolunk az emberiség történetébe, viszonylag kevés olyan műfajt találunk, ami annyira időtálló, hogy már mindig is volt, és joggal feltételezhetjük, hogy mindig is lesz.

Van ugye a lélegzés, az evés-ivás, az egymással ilyen-olyan módon való érintkezés, és ilyen a zene is. Én például nagyon szeretem a csendet is, de ha sikerül az aktuális helyzethez és hangulathoz illő zenét találnom, az egyszerűen mindent tökéletesen a helyére tud tenni. A tavaszi embert próbáló időszakban páran voltunk olyan szerencsések, hogy értesültünk Weyer Balázs karantén playlistjéről, nekem akkor jutott eszembe, kikérdezem arról, hogy egy vendéglátóhely életében hozhat-e bármilyen változást, ha mondjuk, lemezt cserélnek.

Balázs, ha holnap nyitni akarnék egy helyet, én egész biztos, hogy téged keresnélek meg, hogy segíts kialakítani a zenei arculatát, mert valahogy az az érzésem, hogy ennek akár nagy szerepe is lehet a sikeres működésben. Igazam van? Volt már ilyen megkeresésed?

Volt már ilyen is, de nemcsak helyek keresnek meg ilyesmivel, hanem például rendezvényekre is szoktak tőlem zenét rendelni. Önmagában a zene, vagy ahogyan azt hivatalosan mondják, a sonic branding tulajdonképpen egy marketingeszköz, még ha én személy szerint nem is biztos, hogy úgy gondolok rá. Ennek az az oka, hogy ha túlzottan tudatosan használjuk, akkor az egész elveszíti a természetességét, és nagyon művi lesz, ami egy hiba, mert a zene legfontosabb tulajdonsága, hogy minden más művészeti ágnál egyszerűbben és gyorsabban helyez el bennünket egy atmoszférában. 

Ha elkészülsz egy-egy megrendeléssel, ugyanúgy jóvá szoktad hagyatni ezeket a playlisteket, mint mondjuk egy grafikus egy új étlapot?

Igen, én mindig elküldöm, hogy a megrendelő hallgassa meg, és általában nem szokott gond lenni a kész anyaggal, ha kell is változtatni, akkor inkább olyasmi szokott előfordulni, hogy túl gyorsnak találnak zenéket, ami mellett nehéz beszélgetni, vagy ugyanígy, ha egy zenében énekelnek, az is zavarhatja a beszélgetést. A vendéglátóhelyekre általában az emberek nem azért mennek, hogy zenét hallgassanak, sokkal inkább azért, hogy együtt legyenek, egyenek-igyanak, beszélgessenek. Egy jól megválasztott zenével otthonosságot lehet teremteni, és az a vendég, aki jól érzi magát, tovább marad, és többet fogyaszt. Szerintem sokunk alapélménye ennek az ellenkezője is, hogy egy helyről azért menekülsz el, mert egyszerűen kibírhatatlan a zene.

Ennek a sonic brandingnek egyébként van lekutatott tudományos háttere, tehát hogy milyen típusú zenék azok, amik leginkább ösztönzik a fogyasztást?

Igen, a sonic branding mögött abszolút van tudomány, kifejezetten erre szakosodott cégek is működnek, akik például a plázákban igyekeznek a vásárlókat fogyasztásra ösztönözni. Mondjuk, egyik-másik bevásárlóközpontban járva nem vagyok benne biztos, hogy jól csinálják…

Az is lehet, hogy végül az dönti el, hogy milyen zene szóljon, aki ott áll egész nap, és hozzáfér a lejátszóhoz, nem? Ismerek olyan vendéglátóhelyet, ahol a tulajdonos teljesen tudatosan összeállít egy playlistet, hogy az üzleteiben csak az szólhat, de ha a dolgozóknak más az ízlésük, ők simán hallgatnak inkább egy kis technót.

Ezeken a helyeken nem szabad elfelejteni, hogy az alkalmazottak ugyanúgy célcsoport, mint a vendégek, mivel ők is hallgatják a zenét, ezért célszerű olyan playlistet készíteni, amivel ők is tudnak azonosulni. Nem elhanyagolható szempont ugyanis, hogy ők is jól érezzék magukat, és jókedvűen tudjanak dolgozni.

Most egy kicsit visszatérek rád. Ahogyan figyellek egy ideje, azt látom, hogy a te drogod tulajdonképpen a zene. Kell emellé még más?

Tényleg a zene a drogom, és nagyon nem is kell mellé más, talán még a természet az, ami nekem nagyon sokat ad.

Amikor én először láttam a nevedet leírva, te egy menő újságíró voltál, hogyan vezetett az út a zenébe?

Valójában a zene volt előbb, én már hatéves koromtól megszállottja voltam, inkább az újságírás volt egy kitérő az életemben.

Jártál valami zenére kiskorodban?

Egyenesen zenei általánosba jártam. Volt otthon egy furulya, és azon már tényleg nagyon kis gyerekként elkezdtem játszogatni, lehet, hogy ezért írattak a szüleim zenei iskolába.

Felfogja az ember hatévesen, hogy mi a zene?

Amennyire vissza tudok emlékezni, számomra a zene mindig az egyik legkönnyebben érthető nyelv volt, úgyhogy talán igen. Arra pedig kifejezetten sok tudományos bizonyíték létezik, hogy a zene gyerekkorban nagyon fejleszti a kognitív képességeket, és ami azt illeti, idős korban is nagyon jót tesz az embereknek, fontos szerepet játszik például a demencia és az Alzheimer kór elleni küzdelemben is. Bizonyított tény, hogy a zenehallgatás és a zenélés boldogabbá tesz.

Ne is mondd, nagy álmom, hogy veszek egy pianínót és csak úgy magamnak megtanulok valamennyire játszani, és majd dudorászgatok mellé. Úgy képzelem, hogy az majdnem olyan, mint egy meditáció. De pont most nyáron valaki elvette a kedvemet, azt mondta, hogy felnőtt korban már reménytelen, mert a finom motorikus képességek addigra már nem fejleszthetőek eléggé.

Nekem más a véleményem, a zenélést magad miatt jó csinálni, illetve az is bizonyított tény, hogy fizikailag is nagyon jót tesz, ahogyan az éneklés is. Minden hang egyfajta rezgés, és ezeket a rezgéseket a test felveszi. 

Te milyen hangszeren játszol?

Én fúvósokra specializálódtam, először klarinétoztam, aztán jött a szaxofon.

Zenekarotok is volt? Remélem! Úgy hallottam, hogy az ilyesmivel nagyon jól lehet csajozni.

Abszolút! Csajozási szempontból nekem a zenekar változtatta meg teljesen az életemet, előtte elképzelni sem tudtam, hogy az ilyesmit hogyan kell kezelni. Ha egy színpadon állsz, az a közönség számára valahogy egyfajta afrodiziákum. Ez is a zene egyik jótékony hatása.

Mondd, és a közös zenélés mennyiben más, mint az egyéni?

Teljesen. Erre is vannak tudományos kutatások, főleg a zene és a neurobiológia kapcsolatát vizsgálják. Mostanában divat mindent evolúciós szempontból nézni. Van egy zenészből lett neurobiológus, Daniel Levitin, aki pont ezt a területet kutatja. Az ő kutatási eredményei azt mutatják, hogy a mai emberek olyan ősök leszármazottai, akik képesek voltak zenélni, mert evolúciós szempontból a zene jobb túlélési esélyeket biztosított nekik. Bizonyított tény ugyanis, hogy az együtt zenélés és az unisono éneklés oxitocint termel az agyban, ami csökkenti a félelemérzetet, és ezáltal erősíti a csoportban az összetartozás érzését, így eredményesebben tud a csoport harcolni és életben maradni. Levitinnek van erről egy nagyon érdekes könyve is, az a címe, hogy The world in six songs (A világ hat dalban). Ebben hat csoportba sorolja a világ összes dalát, aszerint, hogy milyen hatást váltanak ki az agyban. Teljesen tudományos alapon gyűjti össze, hogy melyik dalok azok, amik endorfint termelnek, melyek, amik oxitocint, ezáltal melyik dal milyen hatással van a közérzetünkre.  Érdemes elolvasni. A zene tényleg egy drog.

Hú de jó, ennek utána fogok nézni! A végén kicsit szóba hozom a bevezetőben említett karantén playlistet, és a rendes olvasók, akik végigolvassák az interjút, most azt is megtudhatják, hogy a lista neve Tranquilo. Az ezen szereplő zenék milyen hormonokat termelnek az agyban?

Az az igazság, hogy nekem majdnem minden playlistem alkalmas az oxitocin termelésére, a Tranquilo sem kivétel.

 

Fotó: Pexels