Mi az, ami kicsit török, kicsit görög, kicsit olasz, kicsit szerb, mégis valami más? Ha szabad a gazda, ez az albán konyha.
Mentségemre legyen mondva, nem vagyok gasztronómiai szakértő, de még ennél is komolyabb mentség, hogy egyéni kalandozásra, piaci kifőzdékben élményszerzésre nem volt módom, mert egy újságíró study tour résztvevőjeként ettem, amit házigazdáink kínáltak, ebédre is, vacsorára is, bőségesen.
A menü – nem tévedés, hat nap alatt tízszer kaptuk ugyanazt a menüt – annyira sokféle ízt kínál, hogy még tizedszer is élvezetes volt.
Remélem, feleslegesen írom le, de, a magyar study tour szervezőknek nem kellene ugyanezt a hibát elkövetniük, nevezetesen, nem szabad 10 különböző étteremtől „tipikus, bőséges nemzeti menüt” rendelni, mert könnyen beleszaladhatnak abba, hogy a külföldi újságírók tízszer esznek, mondjuk hortobágyi palacsintát, gulyáslevest, csirkepaprikást és túrós rétest.
Szóval, albán vendéglátóink nem egyeztették a menüket, így esett, hogy tízszer került elénk:
- friss (görög) saláta,
- grillezett zöldségek,
- fokhagymás, uborkás joghurt (dzadziki, ami, görög barátaink szomorúságára eredetileg török étel),
- száraz, fehér sajt (nevezhetnénk fetának is),
- krémsajt,
- kemencében sült kenyérlángos,
- spenótos-túrós leveles tészta (egyes verzióit byreknek is nevezik, és valóban, az általunk burekként ismert ételt takarja, de találni belőle a mi zöldséges rétesünkre hajazó kivitelt is),
- rizsgombóc (rizsből és gazdagon fűszerezett – átütően mentás – zöldségekből gyúrt, főzött, majd pirított gombóc),
- grillezett sajt (Cipruson, de máshol is, ahol hamisítják, halouminak neveznék),
- sült hasábburgonya (az egyetlen, oda nem illő, s nyugodtan elhagyható adag az asztalról),
- darált húsból grillezett húspogácsák (alias cevapcici),
- grill húsok (leggyakrabban csirke, bárány, vagy birka, de előfordul sertés is, ami viszont feltűnő, hogy szinte soha nem lehet felismerni, melyik részét tálalják az állatnak, mert darabokra vágott, csontos falatokat adnak),
- friss gyümölcs,
- mézes sütemény (baklava)
Tudom, hat napra nemcsak 10 főétkezés jut, hanem 12, nos, mi a plusz kettőt tengerparti éttermekben költöttük el, s legnagyobb örömünkre kaptunk is rákot, polipot, tintahalat, s finom, fehér húsú tengeri halat, grillezve.
A grillezést komolyan veszik (legyen szó halról, bárányról, vagy húsgombócról), sok étteremben a vendégtérben izzik a faszénparázs, s az élményért cserében senki nem bánja, hogy beveszi a füstöt a haja, vagy a pólója…
Az éttermi árak, valamint az élelmiszerboltok, vagy a zöldségesek árai hihetetlenek, annyira alacsonyak. Állíthatom, hogy magyar turistának egy albán étteremben nem kell néznie az étlap jobb oldalát, nyugodtan rendelhet akármit (talán csak a tengeri finomságoknak kérik meg az árát ott is, mint mindenhol a világon), nem kell ott maradnia mosogatni. Akkor sem, ha nem sajnálja magától az étvágygerjesztő rakit (gyakorlatilag, olyan gyümölcspálinka, mint Magyarországon), a mindenhol hideg és kellemes sört (leginkább városaikról, régióikról elnevezve) és digestive-nek a selymes Skanderbeg brandyt. A borokat szándékosan nem említem, másnak talán több szerencséje lesz az – egyébként fürtön nagyon finom – albán szőlő levével.
A kávéval bátran lehet próbálkozni, mert ott, ahol nem törökösen szolgálják fel, kifejezetten kellemes eszpresszókat főznek.
Gyorséttermekről is készséggel írnék, de, nem volt szerencsém ilyenekhez, kívülről is csak egyet láttam, Tiranában, igaz, az meghökkentő volt: távolról KFC-nek, azaz Kentucy Fried Chickennek tűnt, közelebb érve azonban a portál Albanien Fried Chicken-t hirdetett, az amerikai eredetivel zavarba ejtően hasonló étlappal…
Magyarországon, főleg Budapesten, nagyon sok nemzeti étterem nyitott már, s nem csak a szinte mindenhol megtalálható kínai, vagy olasz, hanem indiai, grúz, azeri, vietnámi, japán, koreai, orosz, s még ki tudja hányféle, de sajnos, Albán még nem. Pedig elhihetik, sikere lenne. Tessék bátran kipróbálni, most még mindenképpen a helyszínen!
K.V. – SZS
***
A csaknem fél évezredes ottomán uralom és Itália közelsége okán olasz és török behatások alakították az albán konyhát, amely a helyi alapanyagokra és fűszernövényekre építve kínál változatos, mediterrán ízeket. Nem meglepő hát az olíva(olajok) dominanciája, a rengeteg zöldség és gyümölcs, a tengeri és folyami halak, az olajos magvak széles választéka vagy éppen a kis mennyiségben is laktató desszertek, mint a halva, a lokum vagy épp a baklava.
Előszeretettel használják a joghurtot és az írót, a sajtfélék pedig régiónként változnak. A kenyerek készítéséhez gyakran adnak kukoricalisztet, amihez jól passzol feltétként a csirkemájból készült pástétom. A leveles/rétestésztából készült ételek nem feltétlenül töltöttek, a baklassarem például sült tésztalapokat takar, amelyeket fokhagymás joghurttal másodszorra is átsütnek.
A húsok nem csupán grillezve, hanem – főként a hűvösebb évszakokban – lassú tűzön, zöldségekkel gazdagított egytálételként is készülhetnek, de zöldségeket és szőlőlevelet is szívesen töltenek darált hússal.
A cikk a Vendéglátás magazin július-augusztusi lapszámában jelent meg. Előfizetés itt.
