A street food virágkorát éri Budapesten, sőt tulajdonképpen az egész világon. Ám az Egyesült Arab Emirátusok „legcsillogóbb” emírségében, Dubajban kimondottan divatosnak számítanak a megfizethető “utcai” éttermek, amelyek a Dubai Food Festival keretében is bemutatkoznak.

A világ ezen tájáról a magyaroknak nem éppen a street food jut először eszébe, különösen, hogy Dubaj a luxusról és a csillogásról ismert – ez a fajta étkezés pedig nem éppen a felső tízezret célozza meg.

Azonban a multikulturális Dubajban 200 nemzet konyháját ízlelhetjük meg az utcákon (is) – és ehhez még csak milliókra sincs szükségünk. Mint a 2017. február 23. és március 11. között megrendezett Dubai Food Festival honlapjáról is kiderül, akár már 800 Ft-ért is jóllakhatunk.

Dubai Food FestivalTehetjük ezt teljesen nyugodtan, hiszen Dubajban az ételmérgezés még csak szóba sem jön. A tisztaságra kiemelten figyelnek, az élelmiszerbiztonsági tudnivalókat összegyűjtő sickholiday.com szerint nincs a legveszélyeztetettebb helyek között feltüntetve.

A Dubaji Önkormányzat egyébként is külön figyelmet fordít az életmérgezéses esetekre, sőt még egy „forró drótot” is üzemeltetnek, ahol be lehet jelenteni a gyanús eseteket, melyeket akár több napra visszamenőleg is kivizsgálnak.

És hogy Dubajban merre induljunk, ha street foodot ennénk? Az arab hangulatot idéző negyedek, mint Bastakiya, Deira, Satwa vagy Karama jól ismertek az utcai étkezdéikről, de a modernebb negyedek, mint Al Quoz, Qusais és Barsha is egyre népszerűbbek a helyiek és a turisták körében.

Bár Budapesten számos street food fesztivált rendeznek év közben, ennyi pénzért nem igazán kóstolhatjuk meg az arab és indiai ínyencségeket. A nepáli, zanzibári, sri lankai, libanoni vagy éppen japán street foodról nem is szólva – hiszen ezekről még azt sem igazán tudjuk, hogy mit takarnak.

Az utcai étkek szépsége pedig nem más, minthogy ugyanazt az ételt akár más és más elkészítési móddal is megízlelhetjük, hiszen mind tudjuk: ahány ház, annyi szokás.