Budapest hercege a tehetség és a kreativitás előtt tisztelegve népszerűsíti névadó városát és környékét – derült ki a Duke of Budapest, a főváros legújabb sörbrandje rendhagyó sajtórendezvényén, amely több szolgáltató együttműködésével valósult meg.

A Gödig tartó hajóutat ugyanis a Thetis nevű hajó fedélzetén tettük meg, amely zsúfolt programjába épp be tudta szorítani a sörös kirándulást. Az egyedi gyártású, 1963-ban készült, nemrégiben azonban alaposan felújított és téliesített luxusyacht harmadik éve mutatja meg a turistáknak a Dunáról nyíló panorámát, miközben kérésre akár komplett étkezést is felszolgálhatnak a fedélzeten, 10-12 fő részére. Az egyik budapesti szálloda már heti négy alkalommal veszi igénybe szolgáltatásait, de gyakoriak a lány- és legénybúcsúk is. És bár a Thetis egész évben üzemképes, a forgalom zömét márciustól október végéig bonyolítja.

 

Brandsör

Hercegnek lenni azért jó, mert ugyan a rang sok előjogot jelent, ám a sorban második emberként jóval szabadabban mozog, mint a király – magyarázta a Duke of Budapest nevének történetét a fedélzeten rögtönzött sajtótájékoztatón Bart Dániel, az Élesztő (no meg Berlin első craft beer kocsmája, a Hopfenreich) alapítója. Az Élesztő sörműhelyéből kinőtt Yeast Works és a Mad Scientist koprodukciójában létrejött New England (vagyis kizárólag hidegkomlózott) IPA visszafogott keserűsége mind a hazai, mind a külföldi piacokon sikerre számíthat – Berlinben már hónapok óta viszi szülővárosa jó hírét. „Maga Budapest is tele van zseniális emberekkel és ötletekkel, mi pedig olyan „hercegeket” keresünk, akik ugyan nem a reflektorfényben állnak, de mégis rengeteget tesznek a városért. Őket pedig a Duke of Budapest weboldalán indított interjúsorozatban mutatjuk be, inspirálva ezáltal másokat is” – tette hozzá Bart Dániel.

 

Budapest-Berlin tengely

A Duke of Budapest terjesztésében azonban komoly szerep jut a Hudi Hudi Kft.-nek is, amely ugyan sörimporterként indult (és most is az angol sörbrandek egyik legnagyobb hazai forgalmazója), ám a kézműves/kraft irányzat fejlődésével bekapcsolódott a hazai termékek külföldi terjesztésébe is. Ám ennél még többet tesz, hiszen ahogy Soós Olivér, az egyik alapító meséli, sört főzni már sokan tudnak, ám a főzde nyereséges üzemeltetéséhez gazdasági tanácsadás is szükséges, és itt kerülnek ők a képbe. Akár a termékfejlesztésben is segédkeznek, csakúgy, mint a külföldi piacra lépésben, és bár a hazai söröket még nem igazán ismerik határainkon kívül, Budapest neve komoly húzóerőt képvisel. Mindenesetre berlini raktárukban már több hazai főzde termékeiből is szállítanak a komoly sörbárokba, hiszen ezen termékek a nemzetközi porondon is megállják helyüket.

 

Hosszú kenyér a parton

A Léhűtő korábbi tulajdonosai által tavasszal átvett gödi Tó Bisztró gyorsan bebizonyítja, hogy már önmagában megéri a néhány kilométeres kirándulást Budapestről. A hangulatos környezet, a kreatív dizájn, az áttekinthető, de mégis izgalmas (és napi ajánlatokkal folyamatosan változó) étlap mellé itt szakértő személyzet is társul, mind a konyhai, mind a kiszolgáló oldalon. Ikonikus ételük a harcsapofa, amely talán csak itt kapható az országban, és még azzal is képes megszerettetni a halat, akinek korábban esetleg fenntartásai voltak a vizek élőlényeivel kapcsolatban. Salátával tálalva érkezik, és aki nem lakik vele jól, bátran kérhet a ház „kencéiből”. Az igazán éhesek pedig ottjártunkkor a csülkös pacalra csaphattak le, ami itt – helyi szokás szerint – hosszában szelt házi (természetesen friss) kenyérrel érkezik. A választékba egyébként a szmokerben készült ételek is kerülnek (gyakori szereplő a pulled pork szendvics és a kemencében sült oldalas) , és a szakácsoknak szeme sem rebben, ha a szokásosnál csípősebb verziót kér a vendég, gyorsan találnak friss habanerót nekünk. Az itallapon fellelhető ivó- és különleges sörök mellett a borok és a röviditalok kedvelői is igencsak barátságos választékot találnak kedvenceikből.

És ahogy Olivér és Dani előrevetítették, a Duke of Budapestet hamarosan követi az Élesztő saját fejlesztésű coffe stoutja, a Black Mamma némileg felújított változata, amelyet a Hoptoppal főznek együtt. Szinte biztosan kapható lesz a Tó Bisztróban is, amelynek üzemeltetői abban bíznak, hogy a turisztikai szempontból újjászülető Dunakanyar életében komoly szerepet tölthetnek be.