Öt év után letaszította trónjáról az Egyesült Királyság legjobb éttermét Nathan Outlaw halvendéglője, mely egy festői angol halászfaluban található.

A szigetország legnépszerűbb éttermi kalauza, a Good Food Guide által közzétett ranglistát Nathan Outlaw saját magáról elnevezett étterme vezeti. Az eddigi első a Tóvidéken működő L’Enclume került a második helyre – noha ugyanúgy maximális pontszámot szerzett –, míg a harmadik a londoni Pollen Street Social lett. A negyedik a nottinghami Restaurant Sat Bains, az ötödik pedig Heston Blumenthal sztárséf étterme, a világhírű Fat Duck.

Nathan Outlaw „fenomenálisnak” nevezte, hogy az ő Port Isaac-i vendéglője került az első helyre. Mint mondta, a sikert a „kemény csapatmunkának tudja be”. A 39 éves séf 2007-ben alapította ma már két Michelin-csillagos éttermét, amely 2009-ben a 11. helyen debütált a Good Food Guide listáján.

A kiadvány szerkesztője is az éttermi csapat munkáját emelte ki. „Úgy tűnik, senki sem hagyja ott a stábot, legfeljebb átmennek Nathan Outlaw egy másik éttermébe” – mondta Elizabeth Carter, hozzátéve, hogy a csapat nyilvánvalóan nagyon jó főnöknek és szakembernek tartja a séfet.

A jövő tehetségei közül egy mindössze 12 férőhelyes kenti étterem, a Stark szakácsát, Ben Crittendent emelték ki. A vendéglő olyan kicsi, hogy még mellékhelyiség sincs benne, a vendégek az út másik oldalán lévő kocsmába mehetnek át elintézni a dolgukat.

A Good Food Guide 1951-ben jelent meg először. Minden évben a vendégektől érkező ezernyi ajánlás és kritika súlyozásával állít össze listát, majd kiküldi ellenőreit az azon szereplő éttermekbe.

Port Isaac, ez a festői angol halászfalu egyébiránt nemcsak Nathan Outlaw étterméről, hanem arról is nevezetes, hogy ott forgatják a Doc Martin című televíziós sorozatot.