Pohner Ádámmal folytatódik a Séfműhely

Szerző: | 2017.05.10 | Hírek, Konyha

A mindig remek hangulatú Séfműhelyek immáron a Coninvest védjegyévé váltak, a tudásra (is) éhes szakma pedig már jó előre beírja naptárába a gasztroműhely soron következő időpontját – május 16-án Pohner Ádám invitálja „véres kalandokra” az érdeklődőket.

A mindössze 24 éves szakember két éve még Molnár Gábor commis-ja volt a Bocuse d’Or lyoni döntőjén, majd az Olimpiában és az Alabárdosban élezte a tudását, idén tavasztól pedig a Kistücsök séfhelyettese. A májusi Séfműhelyben a grillezett paprikás csirkétől a véres csokitortáig mutatja be egyedi kreációit.

Saját bevallása szerint a Bocuse d’Ortól (amelynek tavalyi hazai döntőjében Ádám a második helyen végzett) három dolgot kapott útravalóul: a precizitást, a rendszeretetet és az ételhez való másfajta hozzáállást. A Séfműhelytől kapott felkérés során pedig a fantáziájára bízta magát, és próbált olyan közös pontot találni, amin keresztül végigvezethet egy egész menüsort. Így jutott el egészen – szó szerint – a véres valóságig, így ez a közös pont a vér lesz. Öt fogással készül, és igyekszik megmutatni, hogy a levesen, a pörköltön, de még a desszerten is jól tud mutatni a vér.

A programra a jelentkezéseket Kucsera Zsófia várja, a zsofia.kucsera@coninvest.hu  címen.