Schillinger Attilát két éve választották a Magyar Sörgyártók Szövetségének élére. Akkor frissiben terveiről, célkitűzéseiről kérdeztük, mostani interjúnkban pedig összeszedtük, mi valósult meg közülük, és mit várhatunk az elkövetkező években?

Hogyan látja a söripar helyzetét, mit sikerült megvalósítani az egyik legfontosabb céljából, a söripart sújtó adóterhek csökkentéséből?

A kérdés az, honnan nézem: félig üres, vagy félig tele van a pohár? Ha összességében veszem az elmúlt két évet, szeretném úgy látni, hogy félig tele van, vagyis a hazai sörgyártás nincs rossz helyzetben, de lehetne jobban is. Ha konkrétan a magas adóterheket nézem, akkor sajnos még nem értünk el áttörést, pedig ez a gazdasági válság végével indokolt lenne. (Erről részletes infografika itt érhető el – a szerk.)

Tudni kell, hogy a sörre rakódó adó három fő részből tevődik össze – jövedéki adóból, forgalmi adóból és a csomagolások utáni környezetvédelmi termékdíjból. Ebből a legsúlyosabb, regionálisan is magasnak számító tétel a jövedéki adó. Összességében ma egy egységnyi sör árának az adótartalma 42 %. A sörgyártók által megtermelt GDP mintegy 83 %-át vonja el az állam, ami jóval meghaladja az átlagos, 50 % körüli, iparági elvonás szintjét. A sörfogyasztást igazából egy jövedéki adócsökkentés lendíthetné fel, de erre most, a választások előtt nem sok esélyt látok.

A másik két területen van remény. Különösen méltánytalan a termékdíj mértéke. Ha bármi mást csomagolok fém dobozba, akkor 19 forint/kilogramm a termékdíj, ha sört, akkor 304. Már a kormányzat is látja, hogy ez unfair. Most olyan javaslaton dolgozunk, amely a jelenlegi, önkéntesen végzett, körülbelül 17 százalékos doboz-visszagyűjtési arányt növeli, egy méltányosabb termékdíjért cserébe.

A harmadik terület az áfa. Látható, hogy elindult a vendéglátásban egy nagyon óvatos áfacsökkentés az éttermi és szállodai szolgáltatások esetében, és tárgyalások zajlanak a kedvezményes áfakörbe került termékcsoportok bővítéséről. Mi, sörösök nagyon szeretnénk, ha 2018-től ide tartozna legalább a csapolt sör. Ez egyébként a kis főzdéknek is jó lenne. A mi forgalmunk 10 százaléka csapolva fogy a vendéglátásban, a kisüzemieknél ez meghaladhatja az 50 százalékot is.

Egy csökkentés kedvező hatása jó eséllyel a vendéglátóknál realizálódna, a kkv-szektort erősítené, amire a fejlesztések, munkaerőmegtartás miatt szükség is lenne. Ez nekünk is érdekünk, hiszen ha nincs képzett munkaerő, nincs, aki eladja a sört.

Másik kiemelt céljaként említette az edukációt, különösen a sörsommelier képzést. Hol tartunk ezen a téren?

Ez egyelőre maradt az álomlistán. Nem mentegetőzni akarok, de meglehetősen szűkösek a kapacitásaink, mind az emberi, mind az anyagi oldalon.

Igény egyébként lenne rá? Nem zörgetik az ajtót a leendő sörsommelierek, vendéglátóhely-tulajdonosok, akik beíratnák a dolgozóikat?

A Magyar Sommelier Szövetség tavaly keresett meg bennünket. Az ő javaslatuk szerint a meglévő sommelier képzést egészítenénk ki, illetve a már sommelierként dolgozóknak nyújtanánk sörös továbbképzést. Elképzelhető, hogy első lépésként ennek nagyobb realitása van, mint egy önálló, nagyon specifikus sörsommelier képzésnek. Konkrét lépéseket még nem tettünk, de nagyon szeretném, ha ez megvalósulna.

Azt is elhatározta, hogy peacemakerként közelebb hozza egymáshoz a nagy sörgyárakat és a kisüzemi sörfőzdéket. Az alapszabályt is módosították, így szűkített jogkörrel ugyan, de már a „kicsik” is tagjai lehetnek az egyesületnek. Hány kisüzemi tagja lett eddig az egyesületnek?

Egyelőre egy sem. Ez is egy tanulságos történet. A szokásos lendületemmel egy kicsit előrébb szaladtam, mint ahol a valóság áll. Kívülről jött emberként alábecsültem, hogy mekkora a szakadék a kicsik és a nagyok között, mekkora a bizalomhiány. Rájöttem, hogy ami elsősorban hiányzik az a kommunikáció, a bizalom kiépítése a két fél között. Eleinte azt gondoltam, elég az, ha kitárjuk az ajtókat, és működni fog minden. Idővel azonban rájöttem, hogy ez nem egészen így van.

Elkezdtem járni a „kicsik” rendezvényeire, meghívtam őket, és rengeteget beszélgettünk, kezdtem megismerni őket. Megkóstoltam a söreiket és több tétel nagyon ízlett. Megtudtam, hogy sokuk az életét tette fel a sörfőzésre, eladta, elzálogosította a lakását, kocsiját, csakhogy egy üzemet elindíthasson. Meg kellett értenem, hogy ők sokkal inkább érzelmi oldalról közelítenek a dologhoz, teljesen másként működnek, mint egy nagyüzem. Mások a kiindulópontok, mások a nézőpontok és megint mások az érzékenységi pontok. Ezt nekem is meg kellett tanulnom, és borzasztóan tisztelem azt az elhivatottságot és alázatot, amit a kicsik mutatnak a sör ügye iránt. De most már ők is kezdenek megismerni, elindult egy óvatos folyamat, elkezdtük betemetni a közöttünk levő bizalmatlansági árkot. Már van valamiféle párbeszéd, aminek rövidesen lesz hivatalos formája is. Negyedévente összeülünk mindkét oldal résztvevőivel, ahol megbeszéljük az aktuális ügyeket. Beszélgetnünk kel egymással, ez a lényeg. Mi nem csak a söripart szeretnénk képviselni, hanem a sört.

Két évvel ezelőtt indult a Sörszövetség Sör mi több nevű kampánya, ami a sör gasztronómiában betöltött szerepét hivatott erősíteni. Mennyire érte el célját, érezhetők-e a kampány eredményei?

Kifejezetten büszke vagyok erre a kezdeményezésünkre. Bár kétségtelenül túlzás lenne azt állítani, hogy Záhonytól Hegyeshalomig máris mindenki tudja, mi az a Sör mi több, de látok biztató jeleket. Például sörvacsorákat rendeznek olyan éttermekben, ahol előtte nem is gondoltak rá, vagy az egyik kis sörfőzde már honlapjának nyitóoldalán ajánl ételeket a söreihez. Nem akarom ezt mind a munkánk eredményének vindikálni, de biztos, hogy részünk van benne, hogy egyre több ilyen kezdeményezés születik, és ez volt a cél. Amiben egy kicsit bűnösek vagyunk, az az, hogy az eseményeink eddig inkább Budapestre koncentrálódtak.

Arra is büszke vagyok, hogy a közösségi médiában sikerült kialakítani egy eléggé aktív közösséget. Több, mint 15 ezer követőnk van, akik közül rengetegen játszanak velünk, küldenek be ötleteket, ha felvetünk egy-egy témát, vagy hogy milyen sört milyen ételhez lehetne párosítani.

Sörkultúrát építeni azonban nem megy egyik napról a másikra, jó pár év bele fog telni, de elvetettük a magot.

Elég sok szó esett a kis sörfőzdékről, mi a véleménye, hol tart a magyarországi sörforradalom, lesz-e a kraft komoly konkurense a nagy gyáraknak?

Nagy kérdés, hogy hol van a fizetőképesség határa? Jó, hogy vannak, akik megengedhetnek maguknak ezer forintos söröket, de az ország jó része ezt nem mondhatja el magáról. Ez egy kelet-európai piac, ami nem hasonlítható össze a némettel, de talán még a csehvel sem, pláne nem az amerikaival. Azt, hogy 10 százalék fölé menjen a kisüzemek részesedése, belátható időn belül nem tartom elképzelhetőek. 5–6 százalékot tartok közép-hosszú távon reálisnak, de még odáig is van hova fejlődni a jelenlegi 1,5–2 százalékról.

Azonban – ha nem csak a számokat nézzük – mindenképp pozitív, hogy ők a minőségi sörkultúrát erősítik. Ez már a mi számainkon is meglátszik, az előzetes adatok alapján a prémium sörök fogyasztása tovább nőtt, és hosszú évek folyamatos bővülése után tavaly megállt az „olcsó” sörök emelkedése, vagyis az olló lefelé nem nyílik tovább.

Mik a Sörszövetség idei tervei?

Mindenképp folytatjuk az eddig megkezdetteket. Helyzetbe akarjuk hozni a hazai sörgyártókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. A Sör mi több keretében lesz egy évadnyitó rendezvényünk, folytatjuk a sörkorcsolya pályázatunkat, amelyiken már nem csak a HoReCa szereplői, hanem magánemberek is indulhatnak majd. Megrendezzük a Sör világnapját és a Sörgasztronómiai hetet, de ezúttal már vidéki éttermeket is bevonunk. Szeretnénk vidékre is eljutni, és nem csak a sajtó által.

Kétéves ténykedésem alatt azt a tapasztalatot is leszűrtem, hogy a sör, a sörözés egy közösségi, társasági ügy. Rengeteg olyan ötlet valósult meg, ami sörözés közbeni beszélgetések során merült fel. A jövőben szeretnénk valamilyen formát adni annak, hogy összehozzuk az innovációt és a sörözést.

Vétek György