Nem történt meglepetés a Volkswagen Dining Guide Év Étterme Gálán, bár a fődíjat egy olyan étterem vihette haza, amely új szereplő a palettán. A hozzá kapcsolódó neveket azonban talán felsorolni sem kell: Széll Tamás és Szulló Szabina hosszú évek óta stabilan állnak azon a bizonyos színpadon.

Idén is a Várkert Bazárban rendezték meg a Dining Guide nagyszabású díjátadó gáláját, ahol  bemutatkozott a “Made in Hungary” topgasztronómiai társulás is.

A Top10+2 éttermek között két új étterem is helyet kapott, a már említett Stand, valamint a Textúra. Mindkét hely különlegessége, hogy a séfek, akik mögöttük állnak, többszörösen is ott lehettek a legjobbak között, hiszen Sárközi Ákos a Borkonyhával is évek óta töretlenül szerepel a toplistán, Széll Tamásék pedig a Stand25 bisztróval is képviseltették magukat. Új éttermek tehát bekerültek a toplista élmezőnyébe, új neveket azonban nem kellett megtanulnunk.

Az év cukrászdája idén is a váci Mihályi Patisserie lett, az év legjobb streetfood helye viszont új nevet kapott, és ezúttal a tavalyi győztes Pizza, Kávé, Világbéke az év alternatív vendéglátóhelye díjat vehette át. Az Életmű díjat ezúttal Bíró Lajos vehette át.

Ugyancsak újdonság a díjak között az év éttermi kávélapjának járó díj, amelyet a Stand étterem vihetett haza, valamint az év koktélbárja elismerés, amelyet Nagy Zoltán kapott. Az év szervizembere is újdonság, ezt a St. Andrea legendás étteremvezetője, Lizsicsár Miklós kapta, és a szintén újdonságnak számító év borlapja díjat az Arany Kaviár tűzheti majd falára.

Az idei gála egyik legkülönlegesebb momentuma a „Made in Hungary” Top Gasztronómia Társulás létrehozásának bejelentése volt. Útjára indul ugyanis egy nagyon különleges és sokra hivatott vállalkozás. A „Made in Hungary” Top Gasztronómiai Társulást a Dining Guide és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia hívta életre a 20 legjobb hazai étterem részvételével. A társulás célkitűzése a magyar gasztronómia legnagyobb presztízsű, nemzetközileg elismert alapanyagkettősének összekapcsolása a legjobb magyar séfek teljesítményével. Erről a későbbiekben bővebben is beszámolunk majd.

A Top12 étterem ABC sorrendben: 

  • Anyukám Mondta – Dudás Szabolcs, séf
  • Arany Kaviár – Kanász László, séf
  • Babel Budapest – Veres István, séf
  • Borkonyha – Sárközi Ákos, séf
  • Costes – Palágyi Eszter, séf
  • Costes Downtown – Tiago Sabarigo, séf
  • MÁK – Mizsei János, séf
  • Olimpia – Ádám Csaba, séf
  • Onyx – Mészáros Ádám, séf
  • Andrea Restaurant – Barna Ádám, séf
  • Stand – Széll Tamás, Szulló Szabina, séfek
  • Textúra – Sárközi Ákos, séf

A gálán kiosztott különdíjak:

  • Dining Guide – Römerquelle Az Év Séfje Díj / Sárközi Ákos / Borkonyha & Textúra
  • Dining Guide – METRO Az Év Innovatív Konyhája Díj / Tiszavirág Étterem
  • Dining Guide – Miele Az Év Ifjú Séftehetsége Díj / Farkas Richárd / Pajta
  • Dining Guide – Unicum Riserva Az Év Legígéretesebb Konyhája Díj / Textúra
  • Dining Guide – Royal Bliss Az Év Koktélbárja Díj / Boutiq’Bar
  • Dining Guide – Lánchíd De Luxe Brandy Az Év Szervizembere Díj / Lizsicsár Miklós / St. Andrea Restaurant
  • Dining Guide – Zwack Izabella Borkereskedés Az Év Borlapja Díj / Arany Kaviár
  • Dining Guide – Nespresso Az Év Éttermi Kávélapja Díj / Stand Étterem
  • Dining Guide Életmű Díj / Bíró Lajos
  • Dining Guide Az Alternatív Vendéglátóhelye Díj / Pizza, Kávé, Világbéke
  • Dining Guide Az Év Cukrászdája Díj / Mihályi Patisserie