Hazai hagyományaink töltött káposztás, halászleves, rántott halas, libás, pulykás, tortás, bejglis, fűszeres, fahéjillatú, forralt boros világában nehéz elképzelni a japánok, svédek, etiópok, norvégok, s mások, különösen a grönlandiak karácsonyi ételeit.

 

Ausztrália

Az irigylésre méltóan nyugodt és lelassult Ausztráliában december a legmelegebb hónapok egyike. A nyári klímát karácsonyi ételeik is jól tükrözik. Karácsonykor rövidnadrágos férfiak százezrei rákot, csirkét, sertést, bárányt és marhát, kengurut grilleznek szerte a kontinensnyi országban. Megint mások, a Viktoriánus hagyományokhoz is ragaszkodva, pulykát sütnek egészben, nemritkán a kertben, a zöld gyepen, vagy a „bush” vörös, sivatagi homokján. Ilyenkor hidegen tálalt, pácolt főtt sonka is előkerülhet. Az édességek közül kétségtelenül legnépszerűbb az ausztrálok (és új-zélandiak) nemzeti desszertje, az Anna Pavlova orosz balett-táncosról elnevezett nagy, kerek, tejszínhabos, gyümölcsös habcsók, a „Pavlova”.

 

Egyiptom

Az ortodox kopt egyház január 7-én ünnepli a karácsonyt. Az ünnepet megelőző negyvennapos adventi időszak böjtjét a kopt hívők minden más kereszténynél komolyabban veszik és teljesen lemondanak a húsról és tejtermékekről.  Bár ebben az időszakban szigorúan böjtölnek, némi könnyítésként süteményeket mégis fogyasztanak. Ezek egyike a mandulaszemmel díszített „kahl el ‘aid” nevű egyiptomi aprósütemény. A koptok karácsonyeste vadonatúj ruhát öltenek, s így mennek az istentiszteletre. A mise éjfélkor, harangzúgással ér véget. A hívők ekkor kapják meg az áldozati kenyeret, melynek közepén kereszt, körötte pedig az apostolokra emlékeztető 12 pont látható. Ez a rituálé lényegében a kenyér és bor keresztény áldozatának egyiptomi megfelelője. A mise után a hívők hazamennek, hogy családi körben fogyasszák el a „fata” néven ismert, kenyérből, rizsből, fokhagymából, főtt húsból, csirkéből, zöldségekből és desszertekből álló tradicionális kopt karácsonyi vacsorát.

 

Etiópia

Etiópiában a karácsony neve „ganna” és január 7-én tartják azokban a sziklába vájt ősi templomokban, vagy modern megfelelőikben, amelyekben a teret három koncentrikus körben elrendezett részre osztották. Itt a fiúk és férfiak a lányoktól és asszonyoktól elkülönülten foglalnak helyet, és a kórus is másutt, a külső körben énekel. Az emberek a templomba lépve gyertyát vesznek kezükbe, s mikor a gyertya leégett, a templomot háromszor járják körbe, majd az akár három órán át is tartó misét végigállva várnak az elbocsájtásra. Karácsonykor az etióp városok megtelnek vidékről érkezett zarándokokkal, akik az éjszakát a házak falán kívül töltve imádkoznak és kántálnak. Reggel színes tömeg indul útjára, hogy az istentiszteleten részt vegyen.

Az etióp karácsony, s általában az etióp étkezés, elképzelhetetlen egy jellegzetes helyi, kelesztetlen lepénykenyérféle, az injera nélkül. A sós palacsintára emlékeztető, szivacsos, fehér színű, enyhén savanykás  injera a világ legapróbb szemű gabonájából, a magas fehérjetartalmú, gluténmentes tőtippan (teff) magvainak lisztjéből készül. Az injera tányérként és villaként is szolgál és az elterjedt ünnepi ételt, a „doro wat” nevű, fűszeres etióp-eritreai csirkepörköltet is erre halmozzák, majd szakítanak az injerából és a csípős csirkét ezzel csippentik fel. A doro wat különlegessége, hogy készítése során a hagymát zsiradék nélkül, száraz edényben kezdik pirítani, szárítani, s csak ezután adnak hozzá zsírt, sokszor nem is keveset.

 

Fülöp-szigetek

A hajdani spanyol gyarmat Ázsia egyetlen római katolikus országa, ahol az ünneplés december 16-án kezdődik. Az utcai árusok ekkor a templomok közelébe települnek és buzgón kínálják csokoládéitalukat és a lilára, kékre színezett, gőzölt, rizsből készített, kókusszal és barna cukorral, gyakran vajjal ízesített „puto bumbong” nevű népszerű édességüket. A karácsonyi éjféli mise utáni éjszaka neve Nocha Buena, vagyis jó éjszaka. Az ekkor felszolgált házias ételek száma tucatnál is több lehet, köztük három olyan fogással, melyre a világnak ezen a táján aligha számítanánk. Az egyik ilyen nem várt Fülöp-szigeteki karácsonyi étel a „queso de bolo”, ami nem más, mint egy 12. század óta ismert holland félkemény sajt. A világszerte kedvelt sajt nevét Edam városáról kapta, ahonnan a holland tengerészek hosszú útjaikra is magukkal vitték. A spanyol hajósok is megszerették, mert viasszal bevonva jól bírta a tengeri utat, s akár a messzi Fülöp-szigeteken is fogyasztható maradt. Az edami sajt mellett a második fogás a forró „tsokolate”, amit ugyancsak a spanyolok vittek a gyarmatra, egy másik gyarmatról, Mexikóból. A vacsora középpontjában rendszerint az ököruszály leves, a sült malac és egy harmadik spanyol gyökerű étel, a „jamon”, vagyis a sonka áll. Mindhárom csemege a gyarmati időkben került a megtérített filippínók spanyoloktól ellesett karácsonyi ételválasztékába.

 

Grönland

Bármerre is járjunk, Grönlandon találkozhatunk csak igazán meglepő karácsonyi ételekkel, amilyen a muktuk és a kiviak is. A muktuk, közép-kelet-európai gusztusunk felől közelítve, akár még emberi fogyasztásra alkalmasnak is tűnhet, bár ebben azért ne legyünk teljesen biztosak, hiszen nem más, mint az eszkimók vadászzsákmányának, a grönlandi bálnának, belugának, narvalnak a bőre és bőralatti, sokujjnyi vastag, sajátos szerkezetű zsírrétege, melynek az íze az elfogultak szerint olyan, akár a friss kókuszé. A muktuk leginkább nyersen kerül az asztalra, vékonyan felvágva, hogy el lehessen rágni, de a modern eszkimó konyha szellemétől áthatva, ma már rántva, olajban sütve, és savanyúságnak eltéve is gyakori. A muktuk ugyan szokatlan étel mifelénk, ahol tengeri emlősök csak ritkán kerülnek tányérunkra, ám még nálánál is bizarrabb fogás a születésnapokon, esküvőkön és karácsonykor is előkerülő különlegesség, a kiviak. Ennek elkészítése szilárd lelki alkatú, kiegyensúlyozott személyiséget feltételez. Aki kiviak készítésére szánja el magát, annak, a lelkierőn túl, szüksége lesz egy nagy, zsíros fókabőrre, legalább ötszáz kistestű tengeri madárra, csőröstől, bőröstől, tollastól, úszólábastól, mindenestől. Kezünk ügyében egy nagy adag fókazsír is legyen, amit a madarak tollára kenünk, mielőtt a fókabőrbe zárva, a csomagot szorosan összevarrnánk. Ha már összevarrtuk, egy nagy sziklát is gurítsunk rá, hogy a levegő is biztosan kimenjen belőle és a ragadozók se tudják megdézsmálni karácsonyig. Ezután már nincs is más teendőnk, mint várni a végeredményre. Hathónapnyi várakozás, erjedés után, elkészül a sajtszagú, csípős ízű, ragacsos, zavaros „kiviak”, melyhez képes egy odakozmált karácsonyi halászlé már őszinte szívvel dicsért, mennyei ételnek számít.

 

Japán

A plate of southen-style spicy fried chicken

Japánt járva ki gondolná, hogy éppen a Harland Sanders ezredes leleményes és felettébb titkos panírjával bundázott csirkealkatrészek lesznek a legújabb kor népszerű karácsonyi ételei. Nekünk, akik hajnaltól estig sütünk, főzünk, készülődünk, furcsának tűnhet ez a hagyomány, azonban a szigetországban már olyannyira elterjedt, hogy a KFC japán gyorséttermeiben az ünnep előtt ajánlatos már jó előre helyet foglalni, ha rántott csirkét és amerikai káposztasalátát (coleslow) akarnánk karácsonykor enni, liternyi kóla kíséretében.

 

Norvégia

A norvégok (svédek, finnek, dánok) karácsonyi ételei közül, szokatlanságával messze megelőz minden fogást a lutefisk (lúgos hal). A viharos, hideg Norvégia mindig is a tengertől függött és a túléléshez mifelénk ismeretlen, ám kivételesen agresszív tartósítási eljárásokat eszeltek ki. Ezek ékes példája a lutefisk, melynek hagyományos készítéséhez tőkehalat vagy más fehér húsú, sózott, szárított halfajtát néhány napig hideg vízben, majd újabb néhány napig nyírfahamuból készült erős lúgban áztatnak. Az eljárás végeredményeként a szárított hal zselés állagú, rothadt ízű, veszélyesen maró hatású lesz. A lúgosság miatt, a halat a főzés előtt aztán ismét napokon át kell áztatni, hogy végül elnyerje mással aligha összetéveszthető túlvilági ízét és bizarr textúráját. A lutefisk többnyire egy lefsa nevű hagyományos lepénykenyérrel kerül az asztalra.

 

Svédország

GravlaxSvédországban az ünnepi időszak december 13-án, Luca napján kezdődik. Ezen a napon a család legidősebb lánya fehérbe öltözik, fejére vörösáfonya ágaiból készített koronát illeszt, s így szolgálja fel a kávét valamint a 13. század óta készített Luca napi svéd sáfrányos, mazsolás, többnyire S-alakban feltekert, s ezzel a bronzkori skandináv ékszerművességet idéző formavilágú brióst (lussekatt). A svéd ünnep a következő két hétben is folytatódik, hogy végül a karácsonyesti vacsora (Julafton) ünnepi asztalánál érje el kulináris csúcspontját. A karácsonyi svédasztal (julbord) becses fogásai a svéd karácsonyi sonka (julskinka), a szárított tőkehal (felhasználás előtt beáztatva), az ecetes hering, a sóval, cukorral, kaporral érlelt nyers lazac (gravadlax vagy gravlax), az elmaradhatatlan húsgolyók, kolbászok, burgonya, vöröskáposzta, rizspuding (risgrynsgrot) és a már megidézett lúgos hal. A svédasztal szokatlan fogása a befőttes üvegekben is kapható, s a grönlandi muktukra rímelő snack, a sós-ecetes disznóláb (grisfötter) is.

 

Csíki Sándor

A cikk a Vendéglátás magazin 2015 decemberi számában jelent meg. Előfizetés: https://vendeglatasmagazin.hu/elofizetes/