Egyre nagyobb az érdeklődés a S.Pellegrino globális versenye iránt, amely évről-évre fiatal tehetségeket szólít meg a világ minden tájáról – idén 30 százalékkal többen jelentkeztek a megmérettetésre.

A világ huszonegy régiójának tíz-tíz elődöntőse most egy lépéssel közelebb került a döntőhöz, hiszen június közepén őket választották ki több mint 90 ország sok ezer jelentkezője közül. A verseny kiváló alkalom arra, hogy a világ kulináris tehetségei találkozzanak, inspirálódjanak és új gasztrokultúrákat ismerjenek meg.

A kelet-európai régió két magyar elődöntőse és táljai:

Botos András, a székesfehérvári Diófa Étterem sous chef-je: galamb magyar rakott burgonyával, céklával és répával;

Sándor Rodrigo, a szegedi Sanzon Étterem chef de partie-ja: „Szeged”.

A fiatal szakemberek elképzeléseit az olasz konyha elsőszámú nemzetközi oktató- és tréningcentruma, az ALMA felelős szakértői értékelték öt „aranyszabály” alapján: összetevők, technika, eredetiség, szépség és üzenet.

„Immár harmadik éve feladatunk, hogy kiválasszuk a régiós elődöntőkön résztvevő fiatal séfeket, ám mind a mai napig elképeszt bennünket a fiatal tehetségekben rejlő szakértelem és szenvedély a minőségi ételek iránt” – mondta el Andrea Sinigaglia, az ALMA menedzsere. – „Nagyon nehéz régiónként mindössze 10 középdöntőst kiválasztani, hiszen rengeteg figyelemre méltó tehetség jelentkezik. A mi felelősségünk, hogy a jelöltekkel éreztessük a verseny hitelességét és nevelő célzatát. A S.Pellegrino Young Chef nemcsak egy esély a kiemelkedésre, hanem lehetőség nemzetközi tapasztalatszerzésre is.”

Júniustól decemberig az egyes régiók középdöntősei helyi fordulókon mérhetik össze tudásukat. Minden régióban egy független, ismert séfekből álló zsűri értékeli a középdöntősök táljait, és az öt aranyszabály alapján kiválasztja a legjobbat. A közép-európai helyi döntőre 2017 október 17-én, Varsóban kerül sor.

Így aztán december végéig kiválasztják azt a 21 fiatal séfet, akik régiójukat képviselhetik a verseny döntőjében, 2018 júniusában. Minden döntős mellé kijelölnek egy mentor séfet is – a helyi zsűrik egy tagját – aki segíti a séfeket táljuk tökéletesítésében, valamint támogatja őket a nemzetközi döntőre való felkészülésben. Idén Wolf András, a New York Kávéház és a Salon étterem konyhafőnöke is a kelet-európai régió mentorai között lesz.

„Hatalmas élmény volt tavaly részt venni és eljutni a döntőig a S.Pellegrino Young Chef rangos nemzetközi versenyén, mert kiváló versenytársaimnak és mentoromnak köszönhetően hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam”- mesélte Sándor Rodrigo, a S.Pellegrino Young Chef 2016-os évadának közép-európai döntőse, valamint az idei évad közép-európai középdöntőse. „A verseny a mai napig hatással van a munkámra, inspirál a mindennapokban, ezért neveztem idén is, és izgatottan várom, hogy most milyen kihívásokkal állít majd szembe.”

Az exkluzív tartalmak iránt érdeklődők és a fine dining kedvelői a versenyről a www.sanpellegrino.com, valamint a S.Pellegrino és Acqua Panna által támogatott www.finedininglovers.com online magazin oldalán találhatnak információkat, a kelet-európai továbbjutók és menüik itt olvashatók: https://www.finedininglovers.com/special/sanpellegrinoyoungchef2018/contendants/?id=6