A Dining Guide szerint a Costes az év étterme

Szerző: | 2017.02.28 | Hírek, Konyha

Február 27-én este adták át a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjait, a most megnyitott Teremben. Az Év Étterme elismerést a Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta, a legígéretesebb étteremét a Babel Budapest, az Év Szakácsteljesítménye Díjat pedig a Bocuse d’Or 2017-es magyar csapata – Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes – vette át.

Független, külföldi szakemberek állították fel a rangsort

A Dining Guide folytatta a tavaly megkezdett hagyományt, és a kalauz szakmai hitelessége továbbra is egy nemzetközileg elismert, összesen három Michelin-csillagos séfnek, Giancarlo Perbellininek és társainak köszönhető. Giancarlo Perbellini, mint a zsűri elnöke, társaival titokban tesztelte a számukra előválogatott húsz éttermet, ezután döntötték el a legjobb 10 étterem sorrendjét. Segítségére volt a tavalyi zsűri elnöke, a két Michelin csillagos La Peca étterem tulajdonosa, valamint Fausto Arrighi, a Michelin korábbi igazgatója.

Az Év Étterme díj birtokosa 2017-ben a Michelin-csillagos Costes 93 ponttal, ami az ítészek szerint Magyarország egyik legstabilabb konyhája, amely kívül, sőt felette állt a 2016-os évben a Michelin-csillagos magyar éttermekben történt mozgolódásoknak. Magyarország első Michelin-csillagos éttermében most már Palágyi Eszter vezeti a konyhát, a korábban executive chefként közreműködő Miguel Vieira már a távolból sem szól bele az étterem működésébe. Ennek következménye, hogy a magyar séf nagyobb hangsúlyt tud fektetni a hazai sajátosságokra, ez pedig még egyedibbé teszi a Costest.

Őket követi a sorban egy tavaly már a tízbe került, azonban idén különösen figyelemreméltó étterem, a Babel Budapest 92 ponttal. A Babel Budapestben a zsűri szerint valós értelmet kap a regionális konyhaművészet kifejezés, amelyben Erdély különös szerepet játszik. Hlatky-Schlichter Hubert tulajdonos Veres István és Langer Gábor séfpárosnak szavazott bizalmat, a tavaly újjászületett és gyökerihez visszatérő étteremben a jó dolgok, mint a modernség, az innováció és a nyitottság megmaradt, viszont kiegészült valami olyan egyedi újszerűséggel, ami egészen ígéretessé teszi jövőjét is.

A Babelhez hasonlóan szintén 92 pontos az Onyx. Magyarország második Michelin csillagos éttermében az eddigi jelek szerint a séfváltás zökkenőmentesen zajlott, Széll Tamás és Szulló Szabina helyét Mészáros Ádám vette át. Étlapváltás is történt, a továbbra is nagyon magas színvonalú és csúcsminőségű alapanyagokra épülő, magyar konyhát vivő étteremben a színvonal nem esett.

A Borkonyha 91 pontot érdemelt, csak úgy, mint a Costes Downtown, 89 ponttal szerepel a kalauzban az Olimpia, mint a tízes lista új belépője. A Salon 88 pontos, csak úgy, mint a St. Andrea Borbár, a lista másik új belépője. Magyarország tíz legjobb étterme között még két éttermet kell kiemelni. A 87 pontos Arany Kaviár, illetve a szintén 87 pontos MÁK évek óta a lista állandó szereplői.

 

Hazai ízek és régióra jellemző egyediség

Hagyomány már, hogy a gála estéjére elkészül a Volkswagen-Dining Guide Top 100 Étteremkalauz is, melyet március 1-jétől lehet kapni az újságárusoknál. A kiadvány a TOP 100-as rangsor mellett több mint 200 további étteremről és street food helyről szolgál információval.

„A magyar vezető éttermek egyértelműen nagyon magas minőséget képviselnek, a megismert éttermek konyhatechnológiai felkészültsége a mai európai színvonallal megegyező, az éttermek kialakításáról annak minőségéről is elmondható ugyanez” – kezdte értékelését Giancarlo Perbellini „Amit hiányoltam, az az úgynevezett egyediség, a régióra jellemző jegyek erősítése. A legjobb magyar éttermek kínálatában nem csak a régióra jellemző alapanyagoknak, hanem a helyi gasztronómiai kultúrának, a jellemző ételeiknek is meg kell jelenniük, természetesen a mai elképzeléseknek megfelelő minőségben vagy akár csak modern adaptációban. Elengedhetetlen lesz a mezőgazdaság fejlődése, hiszen ma az éttermek (a saját elmondásuk szerint) még nem tudnak megfelelő mennyiségű, magas minőségű hazai alapanyagot beszerezni.”

A Dining Guide szándéka továbbra is az, hogy a fogyasztók számára hasznos kalauzt készítsen, amiből könnyen tájékozódik bárki, ha különböző alkalmakra, helyzetekre keres éttermet. Herczeg Zoltán, a Dining Guide éttermi tesztjeinek vezetője szerint „az éttermi kalauzok feladata, hogy függetlenül, pártatlanul a fogyasztók szemszögéből nézve mérjék fel a gasztronómiai teljesítményt. Nem arról kell írni, hogy hová ne menjenek a vendégek, éppen ellenkezőleg, ezek a kiadványok éttermeket ajánlanak. Ha megnézzük a világ legelfogadottabb és legrégebbi kalauzát, a Michelin Guide-ot, akkor ott az látszik, hogy aki belekerült, az ajánlott a vendégek számára, a csillagokkal jelöltek pedig nagyon magas teljesítményű éttermek. Még olyan Michelin Guide-dal nem találkoztunk, ahol arról írtak, hogy miért ne menjünk el egy adott étterembe. Ehhez tartottuk magunkat mi is. Amikor tavaly újra fogalmaztuk a Dining Guide értékelő rendszerét, akkor csak a függetlenséget és a kalauzok szakmai szempontjait tartottuk szem előtt. Az idei évtől nagy segítségünkre volt a Michelin Guide egyik volt igazgatója, Fausto Arrighi, aki 36 évet töltött el a nagynevű étteremkalauznál. Az ő szakmai tapasztalata, tanácsadói munkája sokat adott a Volkswagen-Dining Guide TOP 100 idei, 2017-es kiadványához.”

A 2017-es Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála díjazottjai:

Fődíj: Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díj: Costes

Különdíjak:

Dining Guide Costes

Staropramen-Év Street Food Díj: Kemencés Pizzéria

Gyulai Pálinka-Év Ifjú Séftehetsége Díj: Olimpia – Garai Ádám, séf

K&H private banking-Év Szakácsteljesítménye Díj: a Bocuse d’Or 2017-es magyar csapata – Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes

Neff-Év Innovatív Konyhája Díj: MÁK – Mizsei János, séf

Unicum Riserva-Év Legígéretesebb Konyhája Díj: Babel Budapest – Langer Gábor, Veres István, séfek

Nespresso-Év Séfje Díj: Borkonyha – Sárközi Ákos, séf

 

Top 10 étterem:

  1. Costes – Palágyi Eszter, séf
  2. Babel – Langer Gábor, Veres István, séfek
  3. Onyx – Mészáros Ádám, séf
  4. Borkonyha – Sárközi Ákos, séf
  5. Costes Downtown – Tiago Sabarigo, séf
  6. Olimpia – Ádám Csaba, Garai Ádám, séfek
  7. Salon – Wolf András, séf
  8. St. Andrea Borbár – Barna Ádám, séf
  9. Arany Kaviár – Nyíri Szása, Kanász László, séfek
  10. MÁK – Mizsei János, séf